Erősödő nukleáris reakciót észleltek Csernobil mélyén

A négyes reaktor és környéke 2019-ben
Vágólapra másolva!
35 évvel a katasztrófa után újra beindult a maghasadás a csernobili atomerőmű egyik alagsori szobájában. Újabb katasztrófától azonban a szakértők szerint nem kell tartani – olvasható az IFL Science tudományos portálon.
Vágólapra másolva!

Ukrán kutatók egy csoportjának mérései szerint az erőmű területén a neutronkibocsátás növekedni kezdett, ami a maghasadás újbóli beindulására utal. Az eredményt a Science magazin is közzétette.

– szemléltette a helyzetet Neil Hyatt, a Sheffieldi Egyetem kémikusa. Amikor 1986. április 26-án a nukleáris katasztrófa bekövetkezett, az érintett négyes reaktor magja megolvadt, és nagyjából 170 tonnányi sugárzó urán folyt a reaktorcsarnok alatti szobákba. A lávára emlékeztető anyag idővel lehűlt, végül megkeményedett.

Az elmúlt években a sugárzás szintje nagyjából állandó maradt, ám a szakértők már korábban is sejtették, hogy ez nem fog mindig így maradni. A problémás területet igyekeztek elszigetelni a külvilágtól, de ez a törekvés sem tudta megakadályozni, hogy esővíz szivárogjon azokra az elzárt helyekre, ahol a nukleáris anyag található.

A víz azért idéz elő maghasadást, mert lelassítja a neutronok mozgását, növelve annak esélyét, hogy urán atommagokkal ütközzenek. Az ütközések hatására még több neutron szabadul fel, ami életben tartja a reakciót.

2016-ban új szarkofág épült az erőmű romjai fölött, az építmény pedig mostanáig maradéktalanul ellátta feladatát. Most azonban a kutatók erősödő sugárzást mértek a 305/2 néven ismert szoba környékén. Ebbe a helyiségbe szivárgott le a nukleáris anyag nagy része.

A négyes reaktor és környéke 2019-ben Forrás: NurPhoto via AFP/Vladimir Sindeyeve/NurPhoto/Str

A tudósok még most sem értik pontosan, mi okozza a reakciót. Azt sejtik, az anyag száradása valamiképpen segíti a maghasadást, de a folyamat részleteit egyelőre nem tudják magyarázni.

A probléma egyik lehetséges megoldása, ha egy robottal lyukat fúrnak az anyagba, majd bórból készült rudat helyeznek bele. A bór elnyeli a neutronokat, és így szabályozza a reakciót.

A szakértők szerint bár a fejleményeket nyomon kell követni,

újabb nukleáris katasztrófától egészen biztosan nem kell tartani.