Mesterséges intelligencia jelzi előre a földrengéseket

földrengés
Sok a kár a folyamatos rengések miatt
Vágólapra másolva!
Egy új, mélyreható tanulási megközelítés megbízhatóbb és hathatósabb előrejelzéseket eredményezhet a földrengésekkel kapcsolatban. A földrengések új, korai figyelmeztető rendszere a mesterséges intelligencia (AI) segítségével jósolja meg, hogyan mozog a talaj. A legfrissebb kutatások szerint néhány másodperccel korábban jelezheti azt, amikor jön az első rengés.
Vágólapra másolva!

Néhány plusz másodpercet „nyer"

Amerika nyugati partvidékén már létezik egy hasonló, hagyományosabb számítási teljesítményt használó rendszer. Ezt a ShakeAlert névre hallgat és működési elve szerint a földrengés mozgásának első hullámait, az úgynevezett „P" hullámokat érzékeli, majd kiszámolja, hogy mikor érkeznek meg a rengés lassabban mozgó, „S" hullámai.

A még fejlesztés alatt álló új rendszert DeepShake-nek nevezték el, amely plusz néhány másodperces figyelmeztetést is ad majd a földrengés első rezgéseiről, illetve az azt követő, közvetlen rázkódásokról.

Néhány másodperccel korábban jelezné az új rendszer a földrengéseket Forrás: YouTube

A DeepShake ehhez egyfajta mesterséges intelligencia-tanulást használ, hogy így azonosítsa a múltbeli földrengések mintáit annak előrejelzése érdekében, hogy

az új rengés hogyan fog haladni.

Ez gyorsabb feldolgozást és könnyebb általánosíthatóságot eredményezhet a különböző, földrengésekkel a leginkább sújtott régiókban.

– mondta Avoy Datta, a Stanford Egyetem villamosmérnök-hallgatója a LiveScience online tudományos portálnak, aki a DeepShake-et fejlesztő csapat tagja volt. – A jelenleg rendelkezésre álló rendszerek általában nagyon lassúak, akár percekig vagy órákig is eltarthat a feldolgozás.

Hozzátette: a DeepShake modellnek ezzel szemben körülbelül 6,1 milliszekundumra van szüksége.

Univerzálisabb egyenleteket használ

Az új rendszer eredményeiről Avoy Datta és munkatársa, a Daniel Wu Amerikai Szeizmológiai Társaság virtuális találkozóján számolt be. Ahogy elárulták, a program fejlesztéséhez egy aktív, kelet kaliforniai területet használtak, ahol 2019-ben 7,1-es erősségű rengést mértek.

Több mint 36 000 rengésből álló adatsort tápláltak az új rendszerbe,

majd a hálózatot úgy programozták, hogy nagyobb hangsúlyt tulajdonítson az egymást követő földrengéseknek, így korai figyelmeztető rendszerként is jobban teljesíthet.

Néhány másodperc rengeteg életet megmenthet Forrás: Dodo Finance

– magyarázta Wu.

Bár ez hasonlít a ShakeAlert előzetes értesítéséhez, ám mégsem teljesen ugyanaz: az univerzálisabb egyenleteket használó DeepShake technológia emiatt jól használható az eddigi, piacon lévő technológiák kiegészítésére. A kutatók remélik, hogy kiterjeszthetik a rendszerüket más, esetleges rendszerhibák kijavítására is.