A világ legerősebb egérmérgét vetnék be a rágcsálóinvázió ellen

egér
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A világ legerősebb egérmérgét vetné be a rágcsálók megállíthatatlannak tűnő inváziója ellen Új-Dél-Wales ausztrál állam, amelynek kormány 50 millió ausztrál dolláros (11,4 milliárd forint) segélycsomagot jelentett be az egérinvázió sújtotta agrárszektornak.
Vágólapra másolva!

A tavalyi bőséges esőzések után Ausztrália több államát mintegy négy évtizede nem látott egérinvázió sújtja, amelyet az egyre hidegebb téli idő sem képes megállítani. Az irdatlan számú rágcsáló felzabálja a terményt, az egerek sok bosszúságot okoznak a lakosságnak is, sőt behatolnak a kórházakba is, ahol összeharapdálják a betegeket.

Az egerek elszaporodásával hozzák összefüggésbe, hogy a tavaly egész évben észlelt 11 leptoszpirózisos esettel szemben idén már áprilisig 23-an kapták el a ritka, gyakran az egerek által terjesztett fertőző betegséget, amely veseelégtelenséget és agyhártyagyulladást okozhat.

Illusztráció Forrás: Christian Fischer

Az állami segélycsomagból egyebek közt egércsapdát és egérmérget vásárolhatnának a farmerek és a háztartások. Új-Dél-Wales állam szeretne engedélyt kapni a földkerekség legerősebb egérmérgének, a betiltott bromadialonnak a használatára.

Az egérvész sújtja Queensland, Victoria és Dél-Ausztrália államokat is.

(MTI/dpa/Hszinhua)