A macskák a nem létező áldobozokba is szívesen beülnek

macska, doboz
A macskák mindenféle dobozva szeretnek beleülni
Vágólapra másolva!
Aki macskatulajdonos, az pontosan tudja, hogy házikedvence imád dobozokban ülni. Most egy izgalmas tudományos projekt arra is bizonyítékot talált, hogy az állatok éppúgy szeretnek helyet foglalni egy-egy négyzet körvonalában, mint amennyire kedvelik a valódi dobozokat. Ez a kutatók szerint azt mutatja, hogy négylábú kedvenceinket könnyen becsaphatják az optikai csalódások.
Vágólapra másolva!

A macskák szívesen ülnek be ösztönösen a dobozokba, ám ez a tulajdonság nem csak a házimacskákra érvényes. A Big Cat Rescue floridai állatmenhely szerint az oroszlánok, tigrisek, leopárdok és a hiúzok is szeretik a dobozokat.

Most azonban úgy tűnik, hogy ez a késztetés nem korlátozódik a háromdimenziós, valós dobozokra.

A macskarajongók már rengeteg fotót közzétettek az egyik közösségi oldalon, amelyekből kiderült, hogy már a négyzetek körvonalainak a padlóra ragasztása is arra ösztönözheti a macskákat, hogy belelépjenek abba.

Így tesztelték a macskák "áldobozok" iránti vonzalmát Forrás: Tara McCready

– mondta Gabriella Smith, a New York-i Hunter College kutyaközpontjának állati megismerési tudósa a LiveScience online tudományos portálnak.

Smith és munkatársai köröket rajzoltak a padlóra, ám eltávolítottak azokból az egyes körök egynegyedének megfelelő ék alakú részt, hogy az a négyzet körvonalait sugallja.

A tudósok több mint 560 macska tulajdonost kértek meg a közösségi média révén, hogy vegyenek részt a projektben.

Az önkéntesek hat nap alatt papírral, ollóval és vonalzókkal készítették el a négyzet alakú körvonalakat. Miután a macskatulajdonosok a padlóra ragasztották a formákat, beengedték az állataikat a szobába, ám a szemüket napszemüveggel takarták el. Az eseményeket videófelvételen rögzítették. Az önkéntes tesztet végül harminc gazdi teljesítette.

A macskák mindenféle dobozva szeretnek beleülni Forrás: Pinterest

Az Applied Animal Behavior Science tudományos szaklapban publikált tanulmányban a kutatók azt találták, hogy a kísérlet során a macskafélék hétszer választották az illuzórikus négyzetet, nyolcszor pedig az igazi dobozokat.

– magyarázta Smith. – A felfedezés tájékoztat bennünket a látásuk evolúciójáról is, különös tekintettel a kontúrokra való érzékenységükre.

A tudósok azonban megjegyezték, hogy szívesen megnézték volna még több macska reakcióját a tanulmány során. Ezért szeretnék újra elvégezni a kísérleteket, még több macskatulajdonost bevonva a vizsgálatba.