Különleges, ám rejtélyes leletek kerültek elő Berzence váránál

Berzence vára
Berzence vára 1666-ban
Vágólapra másolva!
Nagyon értékes leletanyagot találtak a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a Somogy megyei Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson - mondta a munkálatokat vezető régész. Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való. Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került.
Vágólapra másolva!

Molnár István ismertetése szerint a "szokatlanul gazdag" lelőhelyen különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek.

– mondta el, hozzátéve, hogy az öt arany közül három I. Mátyás (1458-1490), egy Albert (1437-1439) és egy II. Ulászló (1490-1516) király uralkodásának idejében készült.

Berzence vára 1666-ban Forrás: Picasa

A régész érdekesnek nevezte, hogy a pénzek a halottnál maradhattak, ez azt feltételezi, hogy az erszényt az elhunyt ruhája elrejtette az őt eltemetők szemei elől. Egyúttal reményét fejezte ki: a tárgyak restaurálásával fény derül arra, hogy a négy ember mikor és milyen eseményekhez kapcsolódóan halhatott meg.

Molnár István utalt rá, hogy Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való.

Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került. A várat a magyarok többször el-, a törökök pedig visszafoglalták, téli hadjáratán rövid időre Zrínyi Miklós is bevette.

Berzence vára ma Forrás: varak.hu

– jegyezte meg a régész. Hozzáfűzte, a feltárást a várfal megóvása, dokumentálása tette szükségessé, mert a Várdomb évtizedekkel korábbi megbontása miatt a löszfal omlani kezdett.

Molnár István beszámolt arról, hogy a múzeum alkalmanként három-öt régésze öt munkás segítségével másfél hónapon át dolgozik a vár déli falainál és bástyájánál.

– mondta a régész. Úgy vélte, a vár látványos lenne, ha sikerülne egyszer helyreállítani és bemutathatóvá tenni.

Molnár István jelezte, hogy az ásatást a jövő héten befejezik, de később szeretnék folytatni. A szükséges forrásért újra pályáznak a NKA-nál és élvezik az önkormányzat támogatását.

(MTI)