Több jég olvad el a Föld "harmadik pólusa", vagyis a Tibeti-fennsíkot körülvevő magashegységek gleccserein, mint amennyi telente képződik.

A téli hóesés a több mint ötezer gleccser többségénél átlagosan az elolvadt mennyiség kevesebb mint felét pótolja - állapította meg a Svájci Szövetségi Erdő-, Hó- és Tájkutató Intézet (WSL) vezetésével dolgozó kutatócsoport.

Műholdas adatok alapján kifejlesztettek egy számítógépes modellt, amellyel évről évre rekonstruálni tudták az új hó és az olvadás arányát 5527 gleccseren 2000 és 2016 között. A kutatók tanulmányukat a Nature Communications című tudományos folyóiratban tették közzé.

A gleccserek 70 százaléka évente veszít a jegéből, többségük csak kevés olyan felületet mutat, ahol a jég újraképződik - írta hétfői közleményében a WSL. Csak a Karakorum és a Kunlun hegységek gleccserei híztak a vizsgált időszakban.

Mintegy 250 millió embert lát el az ázsiai magashegységek gleccsereinek olvadékvize. Azonban a nyári olvadásnak átlagosan kevesebb mint a felét kompenzálja a téli hóesés a gleccserek többségén. Következésképpen a jégfolyamok nagyobb része jelenlegi formájában egyszerűen nem életképes - magyarázta Evan Miles, a WSL munkatársa, a kutatás vezetője.

Forrás: Wikimedia Commons

Még ha a jövőben a Föld nem melegedne tovább, az évszázad végére a jégtömeg nagyjából húsz százaléka elolvadna - írták a tanulmány szerzői. Ezzel az Indus, az Amu-darja vagy a Szir-darja folyók egy fontos vízszállítója apadna el.

A küszöbön álló klímaváltozás tovább fokozhatja a gleccserek olvadását, ami befolyásolja egyes mélyebben fekvő régiók vízellátását.

(MTI/APA)