Rejtett írásokat találtak Boleyn Anna imakönyvében

Vágólapra másolva!
Rejtett beírásokat fedeztek fel az imakönyvben, amelyet Boleyn Anna, VIII. Henrik angol király második felesége olvasott kivégzése előtt.
Vágólapra másolva!

Anna volt az első angol királyné, akit kivégeztek, miután bűnösnek találták házasságtörésben, vérfertőzésben és felségárulásban. VIII. Henrik parancsára végezték ki 1536. május 19-én.

Hóráskönyve azonban több száz évvel később előkerült William Waldorf Astor gyűjteményéből, aki 1903-ban megvásárolta a Hever-kastélyt, ahol Anna gyerekkorát töltötte. A könyv ma is itt látható.

Kate McCaffrey, a kastély volt dolgozója, a Kenti Egyetem végzős hallgatója ultraibolya fény és szövegszerkesztő szoftver segítségével feltárta azoknak a nőknek a nevét, akik titokban egymásra hagyták a könyvet a parancs ellenére, amely Anna személyes tárgyainak eltávolítását rendelte el.

A legenda szerint Anna a hóráskönyvet (középkori eredetű imádságoskönyv) halála napján egy udvarhölgyének adta. A könyvben, melyet magával vihetett a kivégzésre, szívszorító bejegyzés olvasható Anna aláírásával:

McCaffrey majdnem egy éven át tanulmányozta a könyvet a Hever-kastélyban. Kitörölt beírásokat fedezett fel az új technológiával: Elizabeth Shirley, Philippa Gage, John Gage és Mary West neve is bele volt írva a hóráskönyvbe. A Sundridge településhez köthető nevek egy negyedikre, a kenti Cranbrookba való Guildford családra is utaltak.

Forrás: AFP/Johnny Eggitt

"Világos, hogy a könyvet egymásban bízó nők hálózata adta kézről kézre, anya a lányának, testvér az unokahúgnak. Ha a könyv más kezekbe jutott volna, szinte biztosan kérdéseket tettek volna fel Annának a könyvben olvasható aláírásáról" - magyarázta a történész.

"Ehelyett a könyvet gondosan hagyták örökül egymásnak főként nők, akik óvták Anna írását és bátorították egymást, hogy írják be a saját nevüket is" - magyarázta.

- tette hozzá McCaffrey.

(MTI)