Javában zajlik a költés a Maros-ártér gémtelepein

szürke gém
Nagy kócsagok (Egretta alba) és szürke gémek (Ardea cinerea). Fotó: Szél Antal István
Vágólapra másolva!
Megkezdődött a költési időszak a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén található gémtelepeken. Összesen 20 pár szürke gém, 17 pár nagy kócsag és 1 pár vörös gém kezdett költésbe.
Vágólapra másolva!

A szürke gémek fákra épített fészekben, 5-10 párból álló kolóniákban költenek az ártéri erdőkben. A nagy kócsagok és az egyetlen pár vörös gém a nádasban fészkel, egy közös telepen.

A szürke gémek ágvillákba rakott gallyakból álló, viszonylag kisméretű otthonuk megépítésére nem fordítanak túl nagy gondot, az mégis alkalmas akár három fióka felnevelésére is.

A nagy kócsagok és a vörös gémek nagyobb fészkeket építenek az érintetlen, összefüggő nádasban. A párok nagy része már kotlik és az első fiókák is hamarosan kikelnek.
Napközben a gémek a környező gyepeken, árkok mentén, szántóföldeken, vizesebb, tocsogósabb területeken táplálkoznak.
A gémtelepeket Körös-Maros Nemzeti Park az elkövetkező időszakban is folyamatosan figyeli, így hamarosan kiderül, mennyi fiókát nevelnek a párok, illetve lesznek-e további költések.

Nagy kócsagok (Egretta alba) és szürke gémek (Ardea cinerea). Fotó: Szél Antal István Forrás: https://www.kmnp.hu/hu/hirek/javaban-zajlik-a-koltes-a-maros-arter-gemtelepein-220

Legelterjedtebb gémfélénk, amely jól alkalmazkodik akár az emberi környezethez is.

Leggyakoribb a nagy folyók mentén, költési idő után azonban minden vizes élőhelyen előfordul, sokszor még szántókon és gyepeken is megfigyelhető. A védelemnek és a jelentősebb vizes élőhelyek rekonstrukcióinak köszönhetően állománya növekszik.

A párok jelentős része nagy, vegyes gémtelepeken költ, melyek jórészt védett területeken találhatók vagy ismertek a természetvédelmi szakemberek előtt. Lokálisan kárt okozhat halastavakon, de ez a madarak riasztásával mérsékelhető. Az állomány jelentős része ősszel elvonul, sok példány eljut a Szaharán túlra is. Egyre nagyobb arányban kísérlik meg az áttelelést is.

Szürke gém (Aedea cinerea). Forrás: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-ardcin

Eurázsiában és Afrikában nagy területen elterjedt faj. Legnagyobb kolóniái a kiterjedt ártéri erdőkben találhatók, de sok néhány páros telepe a legkülönbözőbb vizes élőhelyen megtalálható. Egyre nagyobb számban költ vegyes nádi gémtelepen.

A fővárosban is van egy félvad állománya az állatkerti tavon, ahonnan a madarak kijárnak táplálkozni a Dunára és más vizes területekre.

Viszonylag nagy fészkét általában magasabb fák csúcsának közelében építi, de alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz, így akár egész alacsonyan is költhet. 3-6 tojásából a fiókák 24-25 nap alatt kelnek ki.

Szürke gém (Ardea cinerea). Forrás: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-ardcin

A szülők közösen gondozzák őket, 7-8 hét múlva pedig elhagyják a fészket. Változatos táplálékbázisában a halak dominálnak, melyeket türelmes lesben állás során ejt el. Rákokat, kétéltűeket, rovarokat, kisebb madarakat is zsákmányol. Mezőgazdasági területekre is kijár, ahol mezei pockokra és más rágcsálókra vadászik.

Az alábbi videókon szürke gémek láthatók.

(Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park, Magyar Madártani És Természetvédelmi Egyesület)