Elárulta Karikó Katalin, mire költené a Nobel-díjjal járó pénzjutalmat

KARIKÓ Katalin
Szeged, 2021. május 21. Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke nyilatkozik az MTI tudósítójának a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 2021. május 20-án. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Bár a hivatalos bejelentésre még októberig várni kell, sokan biztosra veszik, hogy Karikó Katalin idén Nobel-díjat, és azzal együtt 9 millió svéd koronát kap - írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Az mRNS-vakcinák Karikó Katalin és amerikai kollégája, Drew Weissman szabadalmára épülnek, az M5 tévécsatorna pünkösdvasárnap vetített Ez itt a kérdés... című műsorában Sipos Szilvia pedig többek közt arról kérdezte Karikó Katalint, ha megkapná a díjat, mire fordítaná az azzal járó pénzjutalmat (9 millió svéd korona, azaz 310 millió forint)

Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus Forrás: MTI/Rosta Tibor

– kezdte a biokémikus, majd így folytatja: „A Magyarországon kapott Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét már a kisújszállási iskolának adtam, hogy a természettudományok oktatására és különböző programokon való részvételre fordítsák, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Csányi Alapítványnak adtam, mert én is hátrányos helyzetű voltam" – mondta Karikó Katalin.

Az esetleges Nobel-díjjal járó hatalmas összeg kapcsán is elárulta a terveit. „Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának. Nem hordok ékszert, és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad" – zárta szavait Karikó Katalin.

A 40 perces műsort itt lehet megnézni.