A délnyugat-németországi Tübingen területén dolgozó régészek különös felfedezést tettek. A Tübingeni Egyetem tudósai egy késő neolitikumi temetkezési helyen találtak rá a magzati pózban eltemetett nő maradványaira, aki mellett a régió eddig ismert legkorábbi, aranyból készült tárgyi leletére bukkantak.

Az itt eltemetett halottat egyetlen kísérő tárggyal helyezték örök nyugalomra. Ez egy spirális mintázatú aranygyűrű volt, amely a régészek szerint egykor talán egy dekoratív hajdísz részét képezhette. Az alapanyagául szolgáló arany valószínűleg az angliai Cornwallból származott, és évezredekkel ezelőtt létező, nagy horderejű kereskedelmi hálózat révén szállították a kontinensre. A nő maradványainak szénizotópos vizsgálata alapján a szakemberek kijelentették, hogy Krisztus előtt 1850 és 1700 közötti temethették el, míg az aranytárgy felfedezése arra utal, hogy az egyén magas státusszal bírt.

Egy nő maradványaira bukkantak a régészek; a zöld pont az aranytárgy helyét jelöliForrás: University of Tübingen, Institute of Prehistory and Medieval Archaeology

Az arany spirál körülbelül 20 százalék ezüstöt, kevesebb mint két százalék rezet, de nyomokban platinát és ónt is tartalmaz – mondta Raiko Krauss, a Tübingeni Egyetem Őstörténeti és Középkori Régészeti Intézetének professzora, az ásatás vezetője a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ez a kompozíció a folyókból kimosott aranyra jellemző, természetes ötvözetre mutat.

Hozzátette: a nyomelemek mintázata hasonlít a Cornwall-menti aranyhoz, nevezetesen ahhoz, amely a Carnon-folyó területéről származik. Ez az északnyugat-európaival való egyértelmű kapcsolat azonban ellentétben áll az európai régebbi arany- és nemesfém-leletekkel, amelyek szinte kizárólag délkelet-európai lelőhelyekről származnak.

Az aranygyűrű spirális alakúForrás: University of Tübingen, Institute of Prehistory and Medieval Archaeology

Dr. Jörg Bofinger a baden-württembergi állami kulturális örökség-kezelési hivatal munkatársa szerint

az aranylelet így annak a bizonyítéka lehet, hogy a nyugati kulturális csoportok már időszámításunk előtt a 2. évezred első felében egyre nagyobb befolyást nyertek Közép-Európa felett.

Az asszony sírja ráadásul nem messze található más, kora bronzkori temetések helyszínétől, és a tudósok úgy gondolják, hogy összefüggésben lehet a Kirchberghez közeli, őskori dombtetőn épült településsel.