Roska Botond: Új tudomány született

Roska Botond
A Semmelweis Budapest Award díjjal kitüntetett Roska Botond neurobiológus az elismerés átadása után a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján 2019. november 18-án
Vágólapra másolva!
Optogenetikai terápia segítségével lehetséges a látás részleges helyreállítása. Ezzel az eredménnyel új tudomány, a vizuális rehabilitáció született - mondta Roska Botond, a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) alapító igazgatója és a Bázeli Egyetem professzora, akinek meghatározó szerepe volt abban a nemzetközi kutatócsoportban, amely részlegesen helyreállította egy vak beteg látását.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet szerdai számában számolt be a Nature Medicine című szaklapban hétfőn megjelent eredményről tartott kerekasztal-beszélgetésről, ahol Roska Botond elmondta: a kutatás célja az öröklött, több millió embert érintő fotoreceptor-betegségek kezelése, amelyek az emberi vakság széles körben elterjedt okai.

Mérföldkő

A hétfőn bemutatott, francia-brit-amerikai-svájci és magyar közreműködéssel született eredmény mérföldkövet jelent a terápiák kifejlesztésében. A fényérzékelő képesség helyreállítása érdekében a kutatócsoport génterápiás módszereket alkalmazott, hogy a retina úgynevezett ganglionsejtjeibe channelrhodopszinokat juttasson - ezt egy vírus segítségével érték el.

A Semmelweis Budapest Award díjjal kitüntetett Roska Botond neurobiológus az elismerés átadása után a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján 2019. november 18-án Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Ez a különleges fehérje borostyánszínű fényt érzékel, amely biztonságosabb a retinasejteknek, mint a más típusú optogenetikai kutatásokban használt kék fény. A kutatócsoport speciális, kamerával felszerelt szemüveget is kifejlesztett, amely a borostyánszínű fény hullámhosszán vizuális képeket rögzít és vetít a retinára. (A rendszer meghatározó eleme egy zsebben elférő számítógép, ami a kamerát irányítja.)

Látásjavulás

A szemüveggel való edzés csaknem öt hónappal az injekció beadása után kezdődött, hét hónappal később a páciens a látásjavulás jeleiről számolt be. A teszteredmények szerint képes volt megtalálni, megérinteni és megszámolni a tárgyakat az eléje helyezett fehér asztalon, de csak a szemüveg segítségével.

Roska Botond hangsúlyozta, hogy a munkát folytatni, az eljárást tökéletesíteni kell. Ez a páciens nem tud újságot olvasni, nem ismer meg más embereket, a technikával a retina egy százalékát tudták látóvá tenni. Gyakorlással javítható a látásképesség, de az eljárás csak azokon segíthet, akiknek a látóidege ép.