Ezt tudjuk eddig az indiai koronavírus-mutánsról

SARS-CoV-2 vírusrészecskékkel (lila) fertőzött sejtek (zöld) elektronmikroszkópos felvételen
Vágólapra másolva!
Megjelent Magyarországon a koronavírus indiai variánsa: két emberben mutatták ki a mutáns kórokozót – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. A vírusváltozat egyre jobban terjed a világban, és nagyon sok mindent nem tudnak még róla a szakemberek. Egyelőre úgy tűnik fertőzőképesebb az eddigi változatoknál, és másfajta tüneteket is okozhat, van azonban nagyon jó hír is: a jelenlegi vakcinák hatékonyak ellene.
Vágólapra másolva!

Hasonlóan a brit B.1.1.7 és a dél-afrikai B.1.351 mutánshoz, a B.1.617 néven ismert indiai variáns is a COVID-19 betegséget okozó koronavírus egyik változata. Először tavaly októberben mutatták ki Indiában, ma pedig a világ több mint 60 országában van már jelen.

Kicsit csalóka egyféle indiai koronavírusról beszélni, ugyanis három fajta is létezik belőle: a B.1.617.1, B.1.617.2, és B.1.617.3. indiai variánsok némileg különböznek egymástól, közös azonban bennük, hogy

a mutációk a tüskefehérje előállításáért felelős géneket érintik.

A koronavírus tüskéi létfontosságúak a vírus számára, ugyanis ezekkel jut be a gazdasejtbe és téríti el annak működését.

A B.1.617 variánst 2020 októberében mutatták ki először Indiában Forrás: AFP/Indranil Mukherjee

Veszélyesebb az indiai variáns, mint az eddig ismert változatok?

Egyelőre sok dolog nem ismert a B.1.617-ről, ám úgy tűnik, fertőzőképesebb az eddig ismert változatoknál, így a sokat emlegetett brit variánsnál is.

Az indiai vírusváltozat ma már többek között az Egyesült Királyságban is jelen van, az ott folytatott vizsgálatok előzetes eredményei alapján

az új B.1.617 variáns 50 százalékkal fertőzőbb a brit mutánsnál.

Maga az angol B.1.1.7 50-100 százalékkal volt ragályosabb az eredeti vuhani törzsnél, így ha az adatok helytállóak, elképzelhető, hogy az indiai mutáns hamarosan dominánssá válhat, és kiszoríthatja a többi koronavírus törzset.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a B.1.617 halálosabb-e a többi koronavírus változatnál, ám az Indiából származó adatok szerint másfajta tüneteket okozhat;

a fertőzötteknél gyakrabban jelentkezett hasi fájdalom, hányinger, hányás, hasmenés és halláskárosodás, valamint úgy tűnik, erre a variánsra kevésbé jellemző, hogy lázat okozna.

Vannak arra utaló jelek is, hogy gyakrabban idéz elő tünetes betegséget gyerekeknél.

Bár a szakértők szerint érdemes az előbb felsorolt tünetekre fokozottan figyelni, még nagyon sok adat kell ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan mit idéz elő a betegekben a B.1.617.

Vannak arra utaló jelek is, hogy az indiai mutáns gyakrabban idéz elő tünetes betegséget gyerekeknél Forrás: NurPhoto via AFP/Indranil Aditya/NurPhoto/Indranil Aditya

Kordában tartható

Habár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggasztónak nevezte az indiai koronavírus változat felbukkanását, jó hír, hogy az eddigi védelmi intézkedésekkel – maszkhasználattal, közösségi távolságtartással és a higiéniai szabályok betartásával – ez a mutáns is megfékezhető.

Mi a helyzet az oltásokkal?

Szintén biztató, hogy az eddigi eredmények alapján az indiai koronavírus variáns nem teljesen rezisztens a most forgalomban lévő védőoltásokkal szemben.

A Public Health England folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a Pfizer és az AstraZeneca vakcinája egyaránt véd a B.1.617.2 ellen – előbbinél 88 százalékos, utóbbinál 60 százalékos hatékonyságot mutattak ki két héttel a második dózis beadását követően.

Egyelőre a többi védőoltás hatékonyságáról nincs információ, de valószínűleg

mindegyik megvédi a szervezetet a súlyos, kórházi ellátást igénylő fertőzésektől és a halálozástól, így mindenképpen érdemes beoltatni magunkat.

A mutációk ellenére a jelenlegi vakcinák védelmet nyújtanak az indiai mutáns ellen is Forrás: Sputnik via AFP/Alexandr Kryazhev

Milyen változások történtek az indiai variáns genetikai állományában?

A vírusok saját másolataikat gyártatják le a fertőzött sejtekkel, így szaporodnak. A másolási folyamat azonban nem tökéletes, becsúszhatnak hibák, és ezzel az eredetitől eltérő, mutáns törzsek jelenhetnek meg. Az új mutációk sokszor nincsenek hatással a vírus viselkedésére, olykor azonban megváltoztathatják azt.

A koronavírus esetében a tüskefehérje előállításáért felelős gének változásaira érdemes figyelni. A B.1.617 genetikai állományában összesen 13 (egyes források szerint 15-17) mutációt azonosítottak a kutatók (ezért is csalóka a népszerű duplamutáns elnevezés). Közülük három tűnik jelentősnek:

  • E484Q: a 484-es aminosav pozícióban bekövetkező mutáció egyrészt erősíti a vírus kötődését a gazdasejtek ACE2 receptorához, másrészt segíti a kórokozót az immunrendszer kicselezésében.
  • L452R: a 452-es aminosav pozícióban bekövetkező módosulás szintén a vírus erősebb kötődését teszi lehetővé, illetve jobban elrejti a kórokozót az immunrendszer elől.
  • P681R: a 681-es aminosav pozícióban bekövetkező változás a sejtekbe jutást könnyíti meg.

A cikk elején említettük, hogy az indiai variánsnak három alváltozata van: B.1.617.1, B.1.617.2, és B.1.617.3. Ezek bizonyos mutációkban eltérnek egymástól: például a B.1.617.2. esetében nincs jelen az E484Q, rendelkezik azonban egy T478K mutációval, ami viszont a B.1.617.1-ben és B.1.617.3-ban nem található meg.

Az Operatív Törzs bejelentéséből nem derült ki, melyik alváltozat van jelen Magyarországon, Nagy-Britanniában azonban a B.1.617.2 terjedését dokumentálták.

SARS-CoV-2 vírusrészecskékkel (lila) fertőzött sejtek (zöld) elektronmikroszkópos felvételen Forrás: AFP/Handout

Mit tehetünk?

Továbbra is fontos követni az aktuális járványügyi előírásokat: zárt terekben viseljünk maszkot, ügyeljünk a megfelelő távolságtartásra, higiéniára, kézfogás helyett pedig egyéb alternatív üdvözlési formákat részesítsünk előnyben.

A legfontosabb azonban, hogy oltassuk be magunkat. Bármely vakcina megvéd a súlyosabb lefolyású megbetegedéstől – még az indiai variáns esetében is.