A vadmacskák védelmében indít programot a Budakeszi Vadaspark

vadmacska
A vadmacska (Felis silvestris silvestris) fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való hibridizáció, vagyis keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet.
Vágólapra másolva!
A Budakeszi Vadaspark a tavaly megrendezett Fuss, Forest! Jótékonysági Futással megalapozta, idén pedig újabb szintre emelte hazánk egyik legveszélyeztetettebb fajának, a vadmacskának védelmét, a kisragadozó életmódjának kutatását és élőhelyének biztosítását. A program úttörőnek számít nemcsak a térségben, de a maga nemében is, hiszen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös együttműködése révén, az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.
Vágólapra másolva!

A vadmacska (Felis silvestris silvestris) Európa szerte őshonos kisragadozó. Meghatározó szerepet tölt be az erdei ökoszisztémában, valamint a rágcsálók elfogyasztásával közvetetten hozzájárul az erdők megújításához is. Rejtőzködő életmódja miatt azonban ritkán mutatkozik, így pontos élőhelyéről, szokásairól, egyedszámáról kevés ismeretanyaggal rendelkezünk.

Fokozottan védett, a kipusztulás fenyegeti

Az alsó lombkoronaszint királya hazánk fokozottan védett fajai közé tartozik. Fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való hibridizáció, vagyis keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet.

Szilveszter, a Budakeszi Vadasparkban élő vadmacska (Felis silvestris silvestris). Forrás: https://budakeszivadaspark.hu/a-vadmacska-eve-a-budakeszi-vadasparkban/

Vadmacska Fajmegőrzési Program

A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2021 márciusában együttműködési megállapodást kötött, és ezzel elindította a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, amely a „tisztavérű" vadmacskák fennmaradását kívánja elősegíteni a főváros térségében.

A közös program célja, „a vadmacska, mint fokozottan védett állat védelmének biztosítása, valamint azon feltételek közös megteremtése, hogy a Budai-hegyek, a Pilis és a Visegrádi-hegység területén a vadmacska populáció elterjedése, genetikai tisztasága, állománynagysága feltérképezésre és bemutatásra kerüljön, ezzel is elősegítve a faj túlélését és hazánk biológiai sokszínűségének megőrzését."

A vadmacska (Felis silvestris silvestris) Rejtőzködő életmódja miatt azonban ritkán mutatkozik, így pontos élőhelyéről, szokásairól, egyedszámáról kevés ismeretanyaggal rendelkezünk. Forrás: https://budakeszivadaspark.hu/wp-content/uploads/2021/03/Vadmacska-17-03-16-Sur%C3%A1nyi-DSC_0760-2-scaled.jpg

A program első lépése a faj életmódjának minél átfogóbb megismerése, melyet az élőhely feltérképezése és a genetikai vizsgálathoz szükséges minták gyűjtése követ. A szakemberek vadkamerák kihelyezésével vizsgálják a Pilisben, a Visegrádi-hegységben és a Budai-hegyekben élő vadmacska populáció nagyságát, majd a kapott eredmények alapján az év második felében szőrcsapdákat állítanak fel. Az így gyűjtött szőrminták alapján pontosan feltérképezhetőek a vizsgált területek vadmacska-állományának genetikai adottságai. Mindezek a lépések a fajmegőrzés alapfeltételei, amit szükség esetén a vadmacskák esetleges szaporítása és visszavadítása követhet.

A vadmacska (Felis silvestris silvestris) fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való hibridizáció, vagyis keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet. Forrás: https://budakeszivadaspark.hu/wp-content/uploads/2021/03/Vadmacska-2016-Sur%C3%A1nyi-DSC_0159-2-1.jpg

A vadmacskák titkos életét Szilveszter mutatja be

A Budakeszi Vadasparkban szintén él egy példány, akinek segítségével az érdeklődők még jobban megismerhetik a vadmacskák titokzatos és többnyire színfalak mögött zajló életét. Szilveszter, a vadasparki kandúr maga is részt vesz a kutatásban. A kifutójába vadkamerát és szőrcsapdákat helyeznek el, melynek segítségével a szakembereknek lehetőségük nyílik tesztelni az eszközöket és kiértékelni az eredményeket, még mielőtt azok a természetbe kerülnének.

A Budakeszi Vadaspark 2021-ben meghirdette a Vadmacska Évét, melynek során játékos ismeretterjesztő programokkal, óvodáknak és iskoláknak szóló online foglalkozásokkal és élő bejelentkezésekkel, valamint ha a járványhelyzet is megengedi, a Fuss, Forest! Futóverseny ismételt megszervezésével népszerűsítik a vadmacskák ügyét. Forrás: https://budakeszivadaspark.hu/wp-content/uploads/2020/10/Vadmacska-20-08-25-Sur%C3%A1nyi-LIN_1300-2-scaled.jpg

2021 a Vadmacska Éve

A Vadmacska Fajmegőrzési Programban együttműködő partnerek hazánkban egyedülálló módon kívánják felhívni a társadalom figyelmét a vadmacskák fajmegőrzésének fontosságára. A Budakeszi Vadaspark 2021-ben meghirdette a Vadmacska Évét, melynek során játékos ismeretterjesztő programokkal, óvodáknak és iskoláknak szóló online foglalkozásokkal és élő bejelentkezésekkel, valamint ha a járványhelyzet is megengedi, a Fuss, Forest! Futóverseny ismételt megszervezésével népszerűsítik a vadmacskák ügyét.

Vadmacka (Felis silvestris silvestris). A fajmegőrzési program részleteit és eredményeit a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán és hivatalos honlapján az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetik. Forrás: https://budakeszivadaspark.hu/wp-content/uploads/2021/03/Vadmacska-17-03-16-Sur%C3%A1nyi-DSC_0744-2-scaled.jpg

A fajmegőrzési program részleteit és eredményeit a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán és hivatalos honlapján az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetik.
A program az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.
A vadmacska 2012 óta fokozottan védett őshonos macskaféle, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

(Forrás: Budakeszi Vadaspark)