Ennyit zsugorodtak az izlandi gleccserek az elmúlt 20 évben

attraction icescrap ice scrap tourism glacier lake iceland sights icebergs southeastern southeast Horizontal panoramic
Iceland, Jokulsarlon glacial lake, Vatnajokull National Park, Hofn, southeastern glacial lagoon (Photo by Martha Feustel / mauritius images / mauritius images via AFP)
Vágólapra másolva!
Nagyjából 750 négyzetkilométerrel zsugorodtak, vagyis felszíni területük 7 százalékát veszítették el az izlandi gleccserek az elmúlt 20 évben a globális felmelegedés miatt - derült ki egy tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A Jökull című izlandi tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a szigetország több mint 10 százalékát beborító gleccserek területe 10 400 négyzetkilométerre zsugorodott 2019-ig.

A gleccserekkel borított terület csaknem 2200 négyzetkilométerrel (18 százalékkal) lett kisebb 1890 óta. A kutatók legfrissebb számításai szerint a csökkenés majdnem egyharmada 2000 óta következett be. Szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy az izlandi gleccserek akár teljesen eltűnhetnek 2200-ra.

A tanulmány készítői szerint Izland gleccserterületeinek változékonysága nagyjából 1890 óta összefügg az éghajlat változékonyságával.

Az izlandi Okjökull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát - a szigetországban elsőként -, miután a kutatók megállapították, hogy halott jég alkotja és már nincs elegendő nyomás, ami mozgassa.

A Nature című tudományos folyóirat áprilisban közölt egy tanulmányt, amely szerint a világ 220 ezer gleccserének majdnem mindegyike egyre gyorsabb ütemben veszít tömegéből, a 21. századi globális tengerszint-emelkedés több mint egyötödét adva.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műholdas adatait elemezve a szakemberek megállapították, hogy 2000 és 2019 között a világ gleccserei évente átlagosan 267 milliárd tonna jeget veszítettek. A gleccserek olvadásának üteme élesen emelkedett a vizsgált időszakban.

(MTI/AFP)