Az egykor élt őscápa, a Carcharocles megalodon méretét  igencsak nehézmegbecsülni, ám egy új vizsgálat azt mutatja, hogy a plocén kor végén, vagy a paleisztocén elején kihalt faj még annál is nagyobb lehetett, mint azt a tudósok korábban feltételezték A legújabb becslések szerint a teljes testhossza elérhette akár a 20 métert is. Korábbi vizsgálatok a megtalált maradványokból arra következtettek, hogy a megalodon legnagyobb példányai körülbelül 14,2–16 méter hosszúak lehettek, azonban az átlagos méretű cápák ennél  kisebbek volt. Most azonban úgy tűnik, hogy tévedtek.

A korábbi egyenletek nem adtak pontos választ

A felülvizsgált becslés a C. megalodon fogainak szélességén alapuló új egyenlet eredménye amely meglepő módon, egy középiskolai órán keletkezett. Victor Perez paleontológus egy matematikai gyakorlatot végzett a diákokkal, amelynek során valódi megalodontól származó, háromdimenzióban kinyomtatott fosszilis fogakról készített másolatokat használtak. A tanulók a fogmagasság alapján gyakran alkalmazott egyenleteket használtak a cápa méretének becsléséhez. Valami azonban nem egyezett, mert a hallgatók számításai 12 és 45 méter között mozogtak ugyanarra a cápára, az állkapocs elejétől mért távolság alapján.

Egy méretes megalodon fog, az állat felső állkapcsábólForrás: Wikimedia Commons

Körbejártam, és ellenőriztem a számításokat, mert arra gyanakodtam, hogy talán nem a megfelelő egyenletet használták – nyilatkozta Perez, a Floridai Természettudományi Múzeum, és a Calvert Tengeri Múzeum munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Nagyon gyorsan kiderült, hogy a diákok nem hibáztak; egyszerűen az egyenletek nem voltak annyira pontosak, mint ahogy azt korábban hittük.

A megalodon méretét összehasonlító ábra. Leaglul zölddel jelölve a mai legnagyobb húsevő cápa a nagy fehér látható, felette a legnagyobb recens hal, a plankton-szűrögető cetcápa, pirossal egy átlagos, szürkével pedig az átlagnál nagyobb megalodonForrás: Wikimedia Commons/WHOI

Bár az egyenleteket a tudósok 2002 óta széles körben használják, az osztálytermi gyakorlat rávilágított, hogy azok változó méretű becsléseket eredményezhetnek egyetlen cápára, attól függően, hogy a vizsgálat során éppen melyik fogat mérik.

Új modellt dolgoztak ki

Több mint egy évszázada a tudósok már megpróbálták kiszámítani a megalodon vagy más néven óriásfogú cápa ( Carcharocles, vagy Otodus megalodon) méretét, ám az óceánokat 23-3,6 millió évvel ezelőtt uraló, félelmetes ragadozó kevéske, ismert maradványát megkövesedett fogak és néhány ritka csigolya jelenti.

A többi cápához hasonlóan a megalodon csontváza – beleértve az állkapcsát is – porcból állt, amely az állat elpusztulása után gyorsan lebomlott.

Méretét tekintve az élő cápák fogaihoz képest „óriásfogú" hal körülbelül 23–3,6 millió évvel ezelőtt éltForrás: AFP/Hugo Salais

A fogzománc azonban nagyon jól megőrződött – magyarázta Perez, aki új eredményeit a Palaeontologia Electronica tudományos szaklapban publikálta. – Valószínűleg ez a legstabilabb dolog az élő organizmusokban, így az óriásfogú cápáknak is számos nyomát lelhetjük fel az ősmaradvány rekordban.

Perez és Ronny Maik Leder, a német Természettudományi Múzeum paleontológus munkatársa egy új egyenletkészletet, és modellt dolgozott ki az állkapocs szélességének becslésére, a fog és az állkapocs szélessége közötti kapcsolat alapján.

Egy átlagos méretű megalodon fog az emberi tenyérrel összehasonlítvaForrás: Elter Tamás

Ezeket alkalmazták a Florida Múzeum gyűjteményében lévő megalodon fogakra, valamint számos más cápafaj fogazatára.

Az új egyenlet végül megadta a kutatóknak a pontosított hosszúság-becslést, valamint egy új eszközt az óriásfogú cápa méretének megbecsléséhez, egyetlen fog alapján.

Még mindig nem tökéletes az egyenlet

A szakemberek összesen tizenegy cápa fosszilis fogainak sorozatát elemezték, amelyek öt fajt képviselnek, köztük a megalodont, közeli rokonait és a modern nagy fehér cápákat.

A megalodon tudományos rekonstrukciójaForrás: Wikimedia Commons/Museum of Evolution/Sergiodlarosa

Ennek a módszernek az egyszerű szépsége talán túl nyilvánvaló volt ahhoz, hogy korábban is lássuk; pedig ez a modellünk sokkal stabilabbnak bizonyult, mint a korábbi megközelítések – magyarázta Leder. – Ez csodálatos példája annak, hogy miért olyan fontos az amatőr illetve a hobbi paleontológusokkal való együttműködés.

Minden idők leghatalmasabb húsevő cápája, a megalodon a miocén kor meleg, sekély, trópusi-szubtrópusi tengereiben éltForrás: Imgur

Az egyenlet a tudósok szerint azonban még mindig nem tökéletes. Perez arra figyelmeztetett, hogy mivel az egyes cápák mérete eltér egymástól, a  módszernek még mindig több hibatartománya lehet, ha azt a legnagyobb egyedekre alkalmazzák. Továbbá az sem világos, hogy milyen széles volt a megalodon állkapcsa, amit pusztán a fogak alapján nehéz megállapítani; ráadásulegyes cápafajoknál a fogak között hézagok vannak, míg más fajok fogai átfedik egymást.Az új kutatás mindenesetre talán közelebb viszi a tudományt a félelmetes, ősi ragadozó valódi méreteinek felméréséhez. A Carcharocles vagy Otodus megalodon a valaha élt legnagyobb húsevő cápa volt, a paleocén időszakban ( 65 és 55 millió év között) megjelent első lamnoid óriásfogó cápa, az Otodus obliquus leszármazottja.

A korai eocén Otodus obliquus - az első óriásfogú cápa - valamin egy felnőtt ember méretét összehasonlító ábraForrás: Wikimedia Commons/

A C. megalodon a miocén időszak legelején, hozzávetőleg  23 millió éve bukkant fel a kor melegvizes tengereiben.  A C. megalodon világszerte elterjedt fajnak számított , a fogmaradványai Észak-Amerika, Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália miocén korú tengeri üledékeiből is előkerültek. A  megalodon a Kárpát-medencét egykor elborító sekély, szubtrópusi Bádeni-tengerben szintén  honos volt, fogmaradványai többek között Mátraszőlősről, vagy a Pécs melletti Danicz-pusztáról is előkerültek.

A ma élő nagy fehér cápa valamint a megalodon méretét összehasonlító rekonstrukcióForrás: Ancient Sharks

A megalodon utolsó példányai a pleisztocén időszakban (2,6 millió és 12 ezer év között) tűnhettek el a világtengerből, a hatalmas tengeri ragadozó kihalásának pontos okai nem ismertek.