Újabb kerecsensólyom fiókák születtek a Balatonnál

kerecsensólyom
Meggyűrűzött balatoni kerecsensólyom fiókák Fotó: Főnyedi Elemér
Vágólapra másolva!
Bár korábban nem regisztráltak Somogy megyében sikeres kerecsensólyom költést, tavaly négy fiókát, idén pedig öt fiókát számoltak össze a madarászok egy Siófok közelében létesített műfészekben.
Vágólapra másolva!

Meg is gyűrűzték a fiatal madarakat, sőt genetikai vizsgálathoz mintát is vettek tőlük.
Nagyon jól érezheti magát a Sió-völgyben egy fiatal turulpár. Második éve költenek ki nagy számban utódokat. A kerecsensólymok jellezően 2-3 fiókát nevelnek, de ezek a somogyi madarak túlszárnyalnak minden elképzelést. 2020-ban négy, 2021-ben öt kicsit fotóztak le a Magyar Madártani Egyesület (MME) Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoportjának szakértői.

Pihés kis kerecsensólymok (Falco cerrus) várnak a jelölőgyűrűkre Fotó: Szatóri János Forrás: https://likebalaton.hu/telepules/siofok_sosto_szabadifurdo_balatonszeplak/hireink/ujabb-kerecsensolyom-fiokak-szulettek-a-balatonnal-191601/

Idén nem csak lefotózták, hanem meg is gyűrűzték mind az ötöt. Az egyedülállóan nagy populáció több dolognak is köszönhető. Egyrészt azoknak a mesterséges költőládáknak amelyeket a szakemberek nagyfeszültségű oszlopokra helyeztek ki. Itt ugyanis biztonságban vannak ezek a ritka madarak.
– 2010-ben helyeztük ki ezeket a költőládákat a Sió-völgyébe, és négy éve észleltük az első próbálkozást, de akkor sikertelen volt a fészkelés – számolt be Szinai Péter, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa.

– Aztán 3 évvel ezelőtt megérkezett ez a fiatal pár, akik extra sikeres költéseket vittek végbe. Ritkaságszámba megy, hogy öt fiókát neveljen a kerecsensólyom – mondta a szakértő.


Az MME önkénteseivel sikerült mindegyiket meggyűrűzni, sőt mintát is vettek tőlük a genetikai kutatásokhoz.

A költőláda és a 2020-as kifejlett fiókák Fotó: Péntek István Forrás: https://likebalaton.hu/telepules/siofok_sosto_szabadifurdo_balatonszeplak/hireink/ujabb-kerecsensolyom-fiokak-szulettek-a-balatonnal-191601/

– Kihúztunk egy tokos hónaljtollat, melynek segítségével olyan kérdésekre is választ kaphatnak a kutatók, hogy az itt élő kerecsenek milyen rokonságban állnak más magyarországi populációkkal. A mintákat eljuttattuk az Állatorvostudományi Egyetem munkacsoportjához, akik elvégzik ezeket a genetikai vizsgálatokat – emelte ki Szinai Péter.
A fészekből kirepülő fiatal turulokról egyébként megállapították, hogy hatalmas távolságokat képesek bebarangolni.

Meggyűrűzött balatoni kerecsensólyom fiókák Fotó: Főnyedi Elemér Forrás: https://likebalaton.hu/telepules/siofok_sosto_szabadifurdo_balatonszeplak/hireink/ujabb-kerecsensolyom-fiokak-szulettek-a-balatonnal-191601/

– A fiatal kerecsensólymok elképesztően nagy utazásokra képesek. A LIFE programnak köszönhetően korábban néhány madár jeladót is kapott, melynek segítségével kiderült, hogy fantasztikus utakat járnak be ezek a kerecsensólymok. Volt, amelyik elment Nyugat-Afrikába, egy másik Kazahsztánig és többen is elrepültek például Líbiába. Ezek a fiatal madarak kalandoznak, körülnéznek. De, hogy miért tesznek ilyen kirándulásokat, azt még nem tudjuk – mondta a nemzeti park munkatársa, majd hozzátette, az öreg madarak viszont csak ritkán hagyják el a Kárpát-medencét.

Kerecsensólyom (Falco cerrus). Forrás: https://likebalaton.hu/telepules/siofok_sosto_szabadifurdo_balatonszeplak/hireink/ujabb-kerecsensolyom-fiokak-szulettek-a-balatonnal-191601/

A madarászok egyébként nagyszámú ürgekoponyát találtak a fészeknél. Úgy tűnik, hogy a ragadozómadár megerősödését nagyban elősegíti, hogy a Siófok-Kiliti repülőtér gyepes területén több ezer ürge él. Ezek a kis rágcsálók jelentik a legfőbb táplálékforrást a kerecsenek számára.

(Forrás: Krausz Andrea, likebalaton.hu)