“Az, hogy ki milyen tempóban képes pszichésen regenerálódni, egyéni és a társadalmi sérülékenységtől is függ”- interjú a COVID-19 szexuális életre gyakorolt hatásáról

párkapcsolat
Vágólapra másolva!
A koronavírus járvány az egész világ biztonságérzetét megrengette, hiszen olyasvalamivel találtuk szemben magunkat, amit nem ismerünk, nem beszélve a megbetegedés lehetősége miatti félelemről, valamint barátok, családtagok elvesztéséről. A COVID az élet szinte minden területét befolyásolta, és ebből a szexuális élet sem maradt ki. Balog Melinda, a Nőgyógyászati Központ pszichológusától azt kérdeztük, vajon miket tapasztalt, hogyan hatott a járvány az intim együttlétekre.
Vágólapra másolva!

Többen keresik fel Önt a szexuális életet érintő problémákkal a COVID hatására? Egyáltalán mennyire mernek az emberek ilyen témában szakembert felkeresni?

Mivel ez egy rendkívül intim téma, így a szexualitást érintő problémák sokszor inkább a pszichológiai tanácsadási folyamat előrehaladtával kerülnek csak szóba. Emellett ma már egyre többen keresnek fel célzottan szexuálpszichológust, is, ami jelzi, hogy növekszik azok száma, akik mernek célzott segítséget kérni, és tenni szexuális egészségük javítása érdekében. Célzottan eddig nem volt ilyen megkeresésem, de többen fordultak hozzám a COVID családi életre gyakorolt negatív hatásai miatt: a munkahely elvesztésétől való egzisztenciális félelmekkel, párok, családok összezártságból adódó nehézségeivel, az együttélés mikéntjeinek újratervezésével, a pandémia fölötti egyéni személyes kontroll alacsony lehetőségeiből adódó szorongásokkal, és még sorolhatnám. Ezek közvetve mind hatást gyakorolhatnak a szexuális aktivitásra is.

Hogyan hatott a bezártság, a folyamatos összezártság a szexuális életre?

Friss nemzetközi kutatások szerint a kezdeti lezárások a járvány előtt jól működő kapcsolatban élő párokra kedvezően hatottak: több időt tudtak együtt tölteni, kicsit lelassult a napi életük, amely egy ideig jó hatással volt a szexuális életükre is. Azonban, ahogy a járvány okozta világméretű krízis időben egyre elhúzódott, az emberek egyre nehezebben viselték a bizonytalanságot, összezártságot, családi életből adódó többletmunkákat, úgy, mint a gyermekek napközben ellátása otthoni munkavégzés mellett, segítés a tanulásban, nem beszélve a betegségtől való félelem okozta stresszről. A stressz, félelem, szorongás pedig nem kedvez a szexuális vágynak, ezért elmondható, hogy a járvány előrehaladtával a párok szexuális aktivitása jellemzően csökkent. Emellett fontosnak tartom megemlíteni a fiatal felnőttek helyzetét. Ők komoly nehézséggel állnak szemben a párválasztás tekintetében, mivel a szabadidős tevékenységek lehetőségének hiánya, a járvány miatti óvatosság a társas találkozásokat illetően meglehetősen korlátozza az ismerkedési lehetőségeket. A szerelmi kapcsolatban megélt szexualitás hiánya pedig könnyen teret engedhet a pornográfiának a párkeresők körében. Ugyanezek a nehézségek érvényesek azokra a felsőoktatásban részt vevő fiatalokra is, akik a járvány miatt visszaköltöztek a szüleikhez, és nem tudtak találkozni szerelmükkel, szexuális partnerükkel.

Forrás: https://www.urologiaikozpont.hu/ferfi-es-noi-urologiai-betegsegek

Ha elmúlt a tűz az összezártság miatt, visszahozható?

Egy egyébként jól működő kapcsolatban életciklusoktól függően járvány nélkül is változhat a párok a szexuális vágya, amely helyreállítható. Fontos feltérképezni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek a személy számára segítenek ebben, és ezek közül jelenleg melyekhez fér hozzá, melyek fölött van kontrollja. Ugyanígy a gátló tényezők megismerése is fontos. Amennyiben a szexuális vágy hátterében párkapcsolati problémák állnak, úgy azzal párterápia keretében ajánlott foglalkozni.

Sokan frusztrálttá, stresszessé, rossz esetben depresszióssá váltak a pandémia hatására. Ez a szexuális életre is kihat. Annak ellenére, hogy lecsengőben a harmadik hullám, sokaknál ez az állapot megmaradt. Mit tanácsol nekik?

Az, hogy ki milyen tempóban képes pszichésen regenerálódni, egyéni és a társadalmi sérülékenységtől is függ. Vannak úgynevezett reziliens – azaz, magas lelki megküzdőképességgel bíró - emberek, akik egy-egy nehéz élethelyzet után hamarabb regenerálódnak, mint mások. A jó hír, hogy ez a képesség a megküzdési módok repertoárjának bővítésével fejleszthető. A frusztráció- és stresszkezelés hatékony technikák elsajátításával oldható. Azoknak, akik a depresszió tüneteit mutatják pedig mindenképpen javasolt pszichológus szakemberhez fordulni. A még jól működő párkapcsolatban is a túlzott összezártság, monotonitás nem kedvez a szexuális érdeklődésnek. Régen végzett közös, örömteli tevékenységek, közös élmények megélése, apró kedvességek a párunknak a pozitív érzelmeken keresztül újra meghozhatják az együttlét örömét és vele a szexuális vágyat is.

A nő és a férfi egyszerre vesznek részt az ülésen, vagy csak az, akinél romlott a szexuális étvágy?

Ha a szexuális életet érintő problémára egy párterápiás ülésen kerül sor, úgy mindketten részt vesznek a folyamatban, ha pedig egyéni konzultáció keretében kér valaki segítséget, úgy csak vele dolgozunk- mondja Balog Melinda, a Nőgyógyászati Központ pszichológusa.

Milyen módszerekkel kezelhető a probléma?

Amennyiben nem áll a háttérben egészségügyi probléma, úgy fontos a pszichés kiváltó okok megkeresése. Ha a szexuális vágy csökkenésének hátterében a stressz áll, úgy a személy belső és külső erőforrásainak megerősítése és hatékony stresszkezelési módszerek elsajátítása gyógyító hatású lehet. Ha a probléma depresszió talaján alakult ki, akkor mindenképpen érdemes klinikai szakpszichológus kollégát, és az állapot súlyosságtól függően pszichiátert felkeresni a depresszió gyógyítása érdekében.

(Forrás: Nőgyógyászati Központ
www.nogyogyaszatikozpont.hu)