A szovjet holdprogram elhallgatott titkai

szovjet Holdprogram
A Luna-2 digitális technikával készített művész grafikája
Vágólapra másolva!
1969. július 20-án az amerikai Apolló-11 űrhajó leszálló egysége, a Lunar Module Eagle (LM-5) fedélzetén két asztronautával, sikeres landolást hajtott végre a Holdon. Az emberiség történetében elsőként Neil Armstrong lépett a Hold felszínére, akit negyedórával később Edwin Aldrin követett. Ezzel a történelmi küldetéssel pedig végleg eldőlt, hogy az Egyesült Államok nyerte meg a Hold meghódításáért folytatott versenyfutást. Noha a Szovjetunió hivatalosan mindig is tagadta, hogy lenne emberes Holdprogramja, de a kulisszák mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával valójában lázasan készülődött az elsőség megszerzéséért.
Vágólapra másolva!

Hidegháborús szembenállás generálta az űrversenyt

Az 1950-es években, az egyre fenyegetőbb hidegháborús szembenállás idején a két katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között csúcsra járt a fegyverkezési verseny. Amerika atommonopóliuma 1949-ben, az első szovjet kísérleti nukleáris fegyver sikeres felrobbantásával ért véget. A termonukleáris magfúzió elvén alapuló hidrogénbomba megalkotásával 1952-ben az Egyesült Államok visszaszerezte vezető pozícióját, ám alig három évvel később, 1955. november 22-én a Szovjetunió is felrobbantotta a saját hidrogénbombáját.

A magyar származású világhírű elméleti fizikus, Teller Ede ( a képen jobbra) alkotta meg az amerikai hidrogénbombát Forrás: Pinterest

A két nagyhatalom közötti fegyverkezési verseny fókuszába ezután a nukleáris robbanófejek minél gyorsabb, és kivédhetetlenebb célba juttatásának kérdése került. A haditechnika rohamos fejlődése miatt a stratégiai nehézbombázók egyre sebezhetőbb célponttá váltak, ami miatt ugrásszerűen megnőtt a ballisztikus rakétakísérletek jelentősége. 1945 után – ironikus módon - mindkét szuperhatalom a náci Németország „hagyatékát" használta fel első ballisztikus rakétáinak kifejlesztéséhez.

A Castle Bravo amerikai hidrogénbomba felrobbantása Forrás: Wikimedia Commons

Az 1942-ben kifejlesztett német A-4, vagy közismert nevén V-2-es folyékony hajtóanyagú rakéta volt a technikatörténet első olyan ballisztikus rakétája, amely átlépte a földi atmoszféra és a világűr provizórikus határát jelentő Kármán-vonalat. A náci Németország összeomlásának végnapjaiban, 1945 áprilisában az amerikai és a szovjet katonai hírszerzés egymással versenyezve, szervezett „agyvadászatba" kezdett, hogy megszerezze a náci titkos katonai kutatások dokumentumait, valamint elfogja a vezető német rakéta és atomtudósokat, illetve hadiipari mérnököket.

Wernher von Braun (a képen sötét öltönyben) német rakétatudósok és tisztek között, a peenemündei kísérleti rakétatelepen Forrás: Bundesarchiv/O.Ang

E versenyben az amerikaiak bizonyultak sikeresebbnek, hiszen a legértékesebb „nagyvad", a V-2-es rakéta főkonstruktőre, Wernher von Braun, és munkatársai amerikai fogságba kerültek. Az Egyesült Államokba letelepedett egykori német rakétatudósok alkották meg Amerika első hadászati ballisztikus rakétáját. A kezdeti látványos sikerek miatt az amerikai hadvezetőség abba a hitbe ringatta magát, hogy behozhatatlan lépéselőnybe került a szovjetekkel szemben a rakétatechnikai versenyben.

Wernher von Braun( a képen felkötött kézzel) és tudóstársai az amerikaiak fogságában Forrás: Wikimedia Commons

Ezért is érte hidegzuhanyként a nem várt hír, hogy a Szovjetunió 1957. október 4-én földkörüli pályára állította az emberi civilizáció történetének első műholdját, a Szputnyik-1 –et. Ez pedig azt jelentette, hogy a szovjetek előzték meg Amerikát.

Látványos szovjet űrsikerek, amelyek valósággal sokkolták Amerikát

Az 1950-es évek második felétől kibontakozó látványos szovjet-amerikai űrverseny hátterében tulajdonképpen a két rendszer közötti kiélezett katonai-technológiai versengés állt, aminek persze, komoly propagandaértéke is volt. Nem véletlen, hogy Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának első titkára a Szputnyik-1 sikeres pályára állítása után magabiztosan kijelentette, hogy a Szovjetunió fejlettség tekintetében hamarosan utoléri, sőt, megelőzi az Egyesült Államokat.

A Szputnyik-1 volt az első olyan űreszköz, ami elérve az első kozmikus sebességet, orbitális pályára állt a Föld körül Forrás: Cosmos Magazine

Még ha Hruscsov e bombasztikus nyilatkozatát nem is vették túl komolyan a tengerentúlon, ám ami tény, az tény:

a sorozatos szovjet űrsikerek komoly nyugtalanságot okoztak Washingtonban.

És 1957-től kezdve, évről évre valósággal csak úgy záporoztak az egyre újabb szovjet sikerek. 1957. november 3-án ismét szovjet szenzációt kürtölt világgá a sajtó: a Szputnyik-2 műhold fedélzetén, Lajka kutya személyében először jutott ki egy élőlény a világűrbe. A szovjet űrtechnika fejlettsége komoly zavarba ejtette a nyugati szakértőket, mert nem egészen másfél évvel a Szputnyik-1 felbocsátása után, 1959. január 4-én a Szovjetunió – ugyancsak elsőként – megközelítette a Holdat.

Nyikita Sz. Hruscsov, az SZKP első titkára Jurij Gagarinnal (a kép jobb szélén) az első kozmoszban járt űrhajós, valamint váltótársa, German Tyitov társaságában Forrás: WERDRUSSIA.ORG

Az 1959. január 2-án Bajkonurból felbocsátott Luna-1 volt az első olyan ember alkotta eszköz,

amely elérte a második kozmikus sebességet, és kijutott a bolygóközi térbe.

34 órás repülés után, január 4-én 5 995 kilométerre repült el a Hold mellett, majd a technikatörténet első mesterséges bolygójaként Nap körüli pályára állt.

Jurij Gagarin a Vosztok-1 kabinjában a történelmi jelentőségű, 1961. április 12-én végrehajtott űrrepülése előtt Forrás: Ria/Novosti

A Hold szovjet ostroma a Luna-2 űrszonda indításával folytatódott, amit 1959. szeptember 12-én egy háromlépcsős Vosztok-2 hordozórakétával bocsátottak fel Bajkonurból. A Luna-2 több mint 39 órás repülés után a Hold Palus Putedrinis nevű síkságára csapódott be a Holdat elért első, ember alkotta eszközként.

A Luna-2 digitális technikával készített művész grafikája Forrás: Pisces

( A Luna-2 becsapódása keltette porfelhőt az MTA Szabadság-hegyi Csillagvizsgáló Intézetében, illetve a bajai obszervatóriumban is észlelték.) A leglátványosabb szovjet siker két évvel később hozta lázba a világot: 1961. április 12-én, a Vosztok-1 fedélzetén Jurij A. Gagarin végrehajtotta a történelem első sikeres űrrepülését. Ilyen sikersorozat mellett nem véletlenül tippeltek sokan arra, hogy a Hold felszínére is szovjet asztronauta fog lépni elsőként.

Cáfolták, de gőzerővel dolgoztak rajta

Az 1960-as évek elejére az űrversengés mindkét szuperhatalom számára politikai presztízskérdéssé vált. A látványos szovjet űrsikerek miatt az Egyesült Államoknak lépnie kellett, hogy bebizonyítsa technikai fölényét a Szovjetunióval szemben. Erre volt visszavezethető John F. Kennedy elnök 1961. május 25-én a kongresszus előtt elmondott híres beszéde,

amelyben bejelentette, hogy Amerika még az évtized vége előtt embert küld a Holdra.

Az elnök által meghirdetett cél teljesítéséhez hatalmas anyagi és szellemi erőforrásokat kellett mozgósítani.

Kennedy elnök híres beszéde közben a Kongresszus előtt, amelyben bejelentette, hogy Amerika az évtized végéig embert küld a Holdra Forrás: Wikimedia Commons/AP

A több emberes űrrepüléseket tesztelő Gemini-program, majd az ezt követő, 1967-ben elindított Apolló-projekt is az amerikai Holdra szállást készítette elő. A második világháború idején a náci rakétafejlesztést irányító egykori SS-őrnagy, Werhner von Braun volt az, aki áthidalta a projekt legnagyobb technikai problémáját,

és megkonstruálta Amerika számára a holdutazást lehetővé tévő szupererős Saturn - V. hordozórakétát.

De mi történt mindeközben a vasfüggöny mögött? Az amerikai űrprogrammal szemben a szovjet kísérletekre a titkolózás sűrű homálya borult.

Werher von Braun lett az amerikai holdprogram egyik kulcsfigurája. Von Braun az általa tervezett, és az első embert a Holdra juttató Saturn V-B hordozórakéta mellett. Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20171025-a-nemet-v-2-ballisztikus-raketa-volt-az-elso-eszkoz-ami-kijutott-a-vilagurbe.html

A Szovjetunió az 1964-es Voszhod- programmal indította el saját több emberes űrkísérleteit, Alekszej Leonov pedig 1965. március 18-án hajtotta végre az űrkutatás történetének első sikeres űrsétáját.

Egy évvel később szovjet űrszonda állt holdkörüli pályára.

A nyugati szakértők mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a szovjetek is gőzerővel készülnek a Hold meghódítására, noha Moszkva határozottan cáfolta ezt.

Alekszej Leonov a világtörténelem első űrsétáján Forrás: Collect Space

A szovjet éra idején a cáfolat azonban sokszor éppen az ellenkezőjét jelentette, és ez alól a titkos szovjet Holdprogram sem volt kivétel.

Csak űrsétával lehetett volna átszállni a szovjet holdkompba

A szovjet fejlesztők, még a zseniális szervező és rakétatudós, Szergej Koroljov irányítása alatt tették meg az első lépéseket a Luna-programmal, a titkon remélt orosz holdutazás megvalósításához. Az 1960-as évek derekára az addig szerzett tapasztalatok alapján egyértelművé vált, hogy csak többlépcsős megközelítési manőver kidolgozásával realizálható a holdutazás.

Szergej Koroljov szovjet rakétamérnök Forrás: Wikimedia Commons

A szovjet tervek szerint az orosz Hold-űrhajó egy hordozórakétából, egy keringő, valamint egy Holdra leszálló egységből állt volna, hasonlóan az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA Apolló-űrhajóihoz.

Az Apolló-11 "Sas" holdkompja elindul a Nyugalom tengere felé. Az amerikai leszállóegységben két asztronauta foglalhatott helyet Forrás: Wikimedia Commons/NASA Photo

A szovjet és az amerikai parancsnoki modul valamint holdkomp között azonban akadtak igen lényeges különbségek. Amíg az Apolló parancsnoki egysége és a holdkomp között közvetlen átjárhatóság volt (ennek köszönhette a megmenekülését 1970 áprilisában az Apolló-13 legénysége, a szerk.) a szovjet L2 (Lunar Orbit Modul) és a Holdra leszálló LK-egység (Lunar Craft) között nem volt átjárás. Az L2 szállította volna el a Holdig a leszálló egységet,

majd a személyzet űrsétával szállt volna át az LK landoló moduljába.

Amíg az amerikai holdkomp kettő asztronauta landolását biztosította a Holdon, vele szemben a szovjet LK modul csupán egyszemélyes volt.

Az egyetlen fennmaradt szovjet holdkomp, az LK modul a Moszkvai Repülési Intézetben Forrás: Alexander Russos Popov

A szovjet mérnökök végig a tolóerő/tömeg arány problematikájával küzdöttek, ezért tervezték a súlycsökkentés követelménye miatt egyszemélyesre a leszálló modult. (A reménybeli szovjet Hold-expedíció így csak kétfős vállalkozás lett volna, szemben az Apolló-űrhajók három asztronautás személyzetével.)

A Holdra szállásért folytatott versenyt az Egyesült Államok nyerte meg Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Hold körül keringő parancsnoki modullal történt összekapcsolódás után az LK egységből a Holdat megjárt űrhajós ismét csak űrsétával tudott volna átjutni a Földre visszatérő űrhajóba. Az elhagyott LK modul ezután már üresen, tovább keringett volna a Hold körül.

Így múlik el a világ dicsősége

Az LK egységet megépítették, és több kísérletet is végrehajtottak vele. A szovjet holdutazás legfőbb akadályát a megfelelő tolóerővel rendelkező rakéta hiánya jelentette. A szovjet űrügynökség a Hold eléréséhez az N-1 jelű hordozórakétát akarta felhasználni. Az orosz Hold-űrhajó első két pilóta nélküli tesztje bíztatónak ígérkezett,

azonban harmadik alkalommal az N-1-es hordozó felrobbant, és lezuhant.

Mindeközben nagyot fordult a világ: 1969. július 20-án az Apolló-11 Eagle (Sas) nevű holdkompja Neil Armstrong parancsnokkal és Edwin Aldrin kutató űrhajóssal a fedélzetén sikeresen landolt az égitesten.

Az Apollo-11 személyzete, balról jobbra haladva: Neil Armstrong, Michael Collins, és Buzz Aldrin Forrás: Wikimedia Commons/ NASA photo

Az Egyesült Államok a Holdért folytatott versenyfutást ezzel fölényesen megnyerte. A szovjetek ennek ellenére 1971-ben és 1972-ben tovább folytatták a kísérleteket, de miután két egymást követő sikertelen indítás során a hordozórakéta, az L2-es egység a leszálló modul is megsemmisült, a programot végleg törölték. Így ért véget a soha el nem ismert és soha meg nem valósult, kulisszák mögötti titkos szovjet Holdprogram.

Ami megmaradt a szovjet Holdprogramból Forrás: Alexander Russos Popov

A program megmaradt eszközkészletét nagyobbrészt megsemmisítették,

néhány darabja - köztük az egyik épségben maradt LK holdraszálló modul – a Moszkvai Repülési Intézetbe került, de a nagyközönség számára még ma is láthatatlannak számít. Az emberes Holdprogram törlése utána szovjet-orosz űrkutatás fókuszába az automata űreszközök és az űrlaboratóriumok kerültek.