A világ legapróbb technológiai eszközét alkották meg izraeli kutatók

atom
Mindössze kétatomnyi vastagságú a szerkezet (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
A világ legapróbb, mindössze kétatomnyi vastagságú technológiai eszközét alkották meg izraeli kutatók.
Vágólapra másolva!

Információk tárolhatók a szuperminiatűr eszközben

A Tel Aviv-i Egyetem (TAU) szerdai közleménye szerint az új technológia lehetővé teszi az információ tárolását a tudomány által ismert legvékonyabb egységben, a természet legstabilabb és leginertebb (környezetével kémiai reakcióba nem lépő) anyagaiban.

A Science című tudományos lapban közölt tanulmány szerint a szakértők a jövőbeli elektromos eszközöket kívánják fejleszteni sűrűség, sebesség, energiahasználat és hatékonyság tekintetében.

Mindössze kétatomnyi vastagságú a szerkezet (a kép illusztráció) Forrás: Pioneering Minds

A jelenlegi innovatív eszközök apró kristályokból állnak, amelyek nagyjából mindössze egymillió atomból állnak, mintegy száz atomnyi szélesek, hosszúak és vastagok. A technológiai áttörésnek köszönhetően a tudósok most először lehetnek képesek a kristályos eszközök vastagságát csupán két atomnyira csökkenteni.
(Forrás: MTI/Hszinhua)