Így küzdhetünk a visszerek ellen

láb, visszerek
Vágólapra másolva!
Nagyon fontos leszögezni, hogy a visszeres panaszokkal orvoshoz kell fordulni, azonban azt is érdemes tudni, hogy az orvos által előírt kezelés mellett a megfelelő életvitellel is sokat tehetünk a lábunk egészségéért.
Vágólapra másolva!

A nehézláb érzés, az alsó végtagi ödéma, esetleg az égő fájdalom lassan, fokozatosan alakulnak ki az esetek többségében. Akik hajlamosak a visszérbetegségre, vagy volt már ilyen problémájuk, pontosan tudhatják, hogy mennyi kellemetlenséggel járnak ezek a tünetek. Érdemes több életmódbeli változást beiktatni, hogy minél tovább megőrizzük lábunk egészségét, vagy enyhítsük a már fennálló kellemetlenségeket.

Egy kis odafigyelés is sokat számít!

Ha visszeres problémáink vannak, és megtehetjük, érdemes olyan foglalkozást választani, ami megenged egy kis sétát munka közben, és fizikailag sem megterhelő.

Ha irodai munkát végzünk, mozgassuk át a lábainkat óránként az asztal alatt, ha pedig sokat kell egyhelyben állnunk, végezzünk pár guggolást vagy hintázzunk a testünkkel előre-hátra.

Már ezzel a kis odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy a munkából hazaérve ne érezzünk fájdalmat, zsibbadást, és elkerüljük vagy enyhítsük a panaszokat.

Feltétlenül oda kell figyelni a rendszeres testmozgásra: visszérproblémák esetén kiemelkedően jók a vízi sportok, elsősorban az úszás ajánlott, melynek több előnye is van. Mivel a testre nehezedő víz nyomása kipréseli az alsó végtagból a vért, a telt visszerek kiürülnek, a lábmozgás működteti az izompumpát, a vízszintes testhelyzet miatt pedig jóval kisebb a lábakra nehezedő véroszlop súlya. A rendszeres úszás mellett a kocogás, a séta vagy a kerékpározás is jó lehet.

Ha a hétköznapokon nincs időnk beiktatni ilyen tevékenységeket, akkor ismerkedjünk meg a lábtornával, ami szintén remek hatással van a vénák egészségére: a munkahelyünkön, egy hosszabb utazás folyamán és otthon is érdemes átmozgatni néhány percig a lábakat.

Lényegében minden olyan mozgás, ami az alsó végtagok izmait megmozgatja, jó hatású, mivel nagyban segíti az erek munkáját, az izmok, kötőszövetek és a bőr vérellátását.

Azok, akik jelentős túlsúlyt cipelnek, nehezebben veszik rá magukat a mozgásra, az inaktív életmóddal pedig tovább rontanak a helyzeten. Ha nem mozgunk, az erek munkáját segítő izompumpa sem működik megfelelőn, ami visszerek tágulatához, lábdagadáshoz, lábszárvizenyőhöz vezet.