Az ősi Földet a város méretű aszteroidák rendszeresen eltalálták. A dinoszauruszokat eltörlőhöz hasonló léptékű aszteroidabecsapódások a 3,5-2,5 milliárd évvel ezelőtti időszakban átlagosan 15 millió évente ismétlődtek.

A tudósok előtt régóta ismeretes, hogy az idők hajnalán számos gigantikus becsapódás rázkódtatta meg bolygónkat, de egy új elemzés szerint ezek a kataklizmatikus események az eddig feltételezettnél mintegy tízszer gyakoribbak voltak.

Ha az újonnan kiszámolt mennyiséget időarányosan elosztjuk, kiderül, hogy az óriásaszteroida-becsapódások, amelyek léptékükben a dinók alkonyát elhozó ütközéshez voltak foghatók, átlagosan 15 millió évenként követték egymást a 3,5 milliárdtól 2,5 milliárd évvel ezelőttig tartó időszakban.

Egyes impaktorok még nagyobbak is lehettek, mint egy város: kisebbfajta megyényi is akadhatott közöttük.

A kutatók most azt is elemzik, milyen hatással lehettek ezek a becsapódások a Föld kialakulóban lévő felszínközeli kémiájára.

Az eredményeket a rangos Goldschmidt geokémiai konferencián mutatták be a tanulmány szerzői.

Forrás: AFP

Rázós idők

Bolygónk ifjonti évei a mai viszonyokhoz képest elképzelhetetlenül rázósak voltak. A tudósok úgy vélik, hogy a Földet jelentős számban érték el a 10 km-nél nagyobb átmérőjű aszteroidák, s ez a bombázás lényegesen formálta a felszínközeli rétegek kémiai összetételét, ami befolyásolta az élet keletkezésének lehetőségét is. Hogy egyetlen ilyen becsapódás mire képes, azt mindannyian jól ismerjük a Chicxulub-aszteroida példáján keresztül, amely a viszonylagos közelmúltban, mindössze 66 millió évvel ezelőtt érte el a Földet, és megpecsételte a dinoszauruszok sorsát. A korai Föld azonban alapvetően más képet mutatott, mint a Chicxulub-becsapódás korabeli, így az ütközések hatása is eltérő volt.

Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

Az ezekhez hasonló becsapódások nyomait a többi kőzetbolygó és a Holdunk kráterek formájában ma is magán viseli. A mi bolygónkon azonban az időjárás és a lemeztektonika az ősi becsapódások minden közvetlen bizonyítékát eltüntette; hiába is keresnénk milliárd évekkel ezelőttről származó becsapódási krátereket a mai Földön.

A régmúltbeli ütközések közvetett nyomai mégis felkutathatók és kimutathatók úgynevezett szferulák – ősi kőzetekben lappangó gömbölyded, üvegszerű zárványok – formájában.

A vehemens ütközések olvadt anyagdarabokat és gőzöket dobtak a magasba, amelyek lehűlve visszahullottak a felszínre és beágyazódtak a kőzetekbe. Minél nagyobb volt a becsapódás, annál messzebbre szóródtak szét a szferulák az ütközés helyszínétől, így ha a szferulák egy vastag rétegét bolygószerte megtaláljuk, az óriási erejű becsapódásra vall.

Forrás: AFP/Science Photo Library

„Új becsapódási fluxus-modellt dolgoztunk ki, és ezt statisztikai elemzés útján összevetettük az ősi szferula-rétegek globális adataival – magyarázta Dr. Simone Marchi, a Southwest Research Institute (Boulder, Colorado, USA) kutatója. – Ezzel a megközelítéssel azt találtuk, hogy a Föld korai aszteroida-bombázását leíró jelenlegi modellek lényegesen alulbecsülik a beérkező impaktorok számát, amit a szferula-rétegek alapján ki tudunk következtetni. A tényleges becsapódási fluxus az eddig véltnél akár 10-szer is nagyobb lehetett a 3,5 milliárd - 2,5 milliárd évvel ezelőtti periódusban. Ez azt jelenti, hogy e korai időszakban a Földet átlagban 15 millió évente elérte egy Chicxulub-méretű aszteroida. Elég látványos tűzijáték lehetett!"

„Ahogy bővülnek a korai Földről szerzett ismereteink, egyre inkább az a benyomásunk, hogy a kozmikus ütközésekhez úgy viszonyultunk eddig, mint ahhoz a bizonyos elefánthoz a szobában, amiről mindenki tud, mégsem beszél róla senki – folytatta Marchi. – Sokszor azért hagyják őket figyelmen kívül, mert túl keveset tudunk a számukról és léptékükről, pedig nagyon valószínű, hogy ezek a nagyenergiájú ütközések alapvetően változtatták meg a Föld felszínének és légkörének fejlődését. Az egyik általunk vizsgált aspektusuk például az, hogy miként befolyásolták a légköri oxigén mennyiségét. Immár egyértelmű, hogy az intenzív bombázás időszakában a légköri oxigénszint drasztikusan ingadozott. Tekintettel az oxigénnek a Föld fejlődésében, azon belül is az élet kialakulásában betöltött kulcsszerepére, a becsapódások és az oxigénszint közötti lehetséges kapcsolat izgalmas és további vizsgálatot igénylő kérdés. Ez lesz munkánk következő állomása."

Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

Marchiék munkáját kommentálva Dr. Rosalie Tostevin, a Fokvárosi Egyetem kutatója elmondta: „Ezek az óriásbecsapódások bizonyára okoztak némi felfordulást. Sajnos az ennyire távoli múltból kevés kőzet maradt ránk, ezért a becsapódások közvetlen bizonyítékai, illetve az egész ökoszisztémára gyakorolt hatásuk dokumentumai hézagosak. A Marchi és munkatársai által felvetett modell segítségével pontosabb képet alkothatunk a fiatal Földet ért becsapódások számáról és méretéről. Egyes kémiai nyomokból arra lehet következtetni, hogy a korai légkör megtapasztalt néhány oxigén-'fuvallatot', mielőtt 2,5 milliárd évvel ezelőtt folytonos növekedésnek indult volna a légköri oxigénszint. Azonban komoly vita van e 'fuvallatok' jelentősége körül, sőt, egyesek a létüket is megkérdőjelezik. A Föld oxigénegyensúlyának fő faktorait elsősorban a Föld belsejében, illetve az élet megjelenésének tényében szokás keresni, de az űrbéli sziklák általi bombázás figyelemre méltó alternatív szempontot hoz be a képbe."