Falka Napok: Fókuszban az ember és a nagyragadozók Aggteleken

Falka Napok
Vágólapra másolva!
Hagyományteremtő szándékkal idén először rendeznek Aggteleken 2021. augusztus 7-én és 8-án természetismereti fesztivált, amely fókuszában a nagyragadozók és emberek együttélése áll. A Falka Napok néven megrendezendő esemény természetismereti programokkal, előadásokkal, túrákkal, koncertekkel és filmvetítéssel várja az érdeklődőket Magyarországról és Szlovákiából. Az esemény a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg Aggtelek Község Önkormányzata, a WWF Magyarország és a WWF Szlovákia szervezésében. A Falka Napok a hatályos egészségügyi szabályok betartásával ingyenesen látogatható.
Vágólapra másolva!

Magyarországon egykor mindhárom őshonos nagyragadozónk, a hiúz, a farkas és a medve is folyamatosan jelen volt. Üldöztetésük következtében azonban számuk megfogyatkozott. Az 1980-as évektől a nagyragadozók természetes úton jelentek meg ismét hazánk területén, elsősorban a szlovák Kárpátok irányából települtek vissza.

Ma már az Északi-Középhegység teljes területén, a Börzsönytől Zemplénig előfordulnak ezek az őshonos és fokozottan védett fajok, azonos élőhelyen osztozva a helyi lakosokkal.

A farkas már megtelepedettnek tekinthető és rendszeresen szaporodik hazánk több területén. A hiúzból csupán néhány egyed fordul elő az országban. Ezen felül időnként egy-egy Szlovákiából átkóborló barnamedve is megfigyelhető az országban.

A medve, farkas és hiúz állományváltozásainak iránya és mértéke olyan változatos Európa-szerte, mint az állományaik megerősödésének okai. Európában becslések szerint kb. 17 000-17 000 farkas és barnamedve, valamint 9 000 hiúz él.

Közeli felvétel "Börzsönyi Szilveszterről". Rejtőzködő, magányos életmódja miatt ritkán kerül az ember szeme elé. Ennek ellenére, mint minden nagyragadozóra, a hiúzra is a kíméletlen vadászat várt évszázadokon át, ezért a múlt század elejére hazánkból teljesen kipusztult. Utolsó példányát a Pilisben ejtették el. Forrás: Darányi László

Bár a nagyragadozóknak fontos szerepe van a természetes rendszerekben, az együttélés sokszor konfliktusokkal jár. Ahhoz, hogy biztosítsuk a nagyragadozók számára a jövőt, és hogy helyük legyen a hazai erdőkben, sok lépésre van szükség, és újra meg kell tanulnunk együtt élni velük.

2021-ben a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, hagyományteremtő szándékkal megvalósuló Falka Napok célja, hogy megismertesse a nagyragadozókat és élőhelyeiket a lakossággal, valamint bemutassa az együttélés jó gyakorlatait.

A rendezvény egyben kiváló bemutatkozási lehetőség a régió termelői és kézművesei számára is.

A barnamedve (Ursus arctos) a szabad természetben ugyanúgy tart az embertől, mint amennyire az ember megijedhet a medvétől. Csak „szorult „ helyzetben, vagy a bocsait védve mutathat támadó magatartást. Forrás: Wikimedia Commons

A fesztiválon többek között a nagyragadozókról és az erdei élővilágról szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, természetfilmeket nézhetnek meg (mint például a részben a zempléni régióban forgatott Ide nekem a hiúzt is című filmet), valamint beszélgethetnek természetfilmesekkel és kutatókkal is. Az esti jó hangulatért a somorjai Varkocs és a magyarországi Sezlony zenekarok felelnek majd.

„A célunk, hogy a helyi lakosok bevonásával megmutassuk a régió kiemelkedő értékeit, a helyi finomságokon kívül kiemelkedő természeti értékek közé tartozó nagyragadozókat is. A nagyragadozók állománya növekszik a térségben, fontos, hogy ne féljünk tőlünk, hanem inkább ismerjük meg őket. A Falka Napok arra kínál lehetőséget, hogy a térségben élők és gazdálkodók, valamint a kirándulók minél többet tudjanak meg a nagyragadozókról, élőhelyeikről és az itt élő emberekről" – mondta Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozók programvezetője.

Magyarországon a farkast (Canis lupus) még mindig nem kíméli az ember. A többnyire a Felvidékről, esetenként a Balkánról érkező példányai általában illegális elejtés áldozatául esnek. Forrás: Maximilian von Hopffgarten

„A világjárványt követően már nagyon vártuk a nyitást és örülünk annak, hogy olyan eseménnyel bővíthettük a programkínálatunkat, amelynek célja a turizmus és régió fenntartható fejlesztése" – tette hozzá Rőczei Patrik, Aggtelek polgármestere.

Forrás: https://wwf.hu/hireink/nagyragadozok/falka-napok-fokuszban-az-ember-es-a-nagyragadozok-aggteleken/

A Falka Napok részletes programja hamarosan megtalálható lesz a fesztivál Facebook oldalán és a WWF Magyarország honlapján.

(Forrás: WWF Magyarország)