Így fokozhatja a kávé az edzés alatt nyújtott teljesítményt

Mindegy milyen edzés választunk, valamennyi hatásos a hipertónia ellen
Vágólapra másolva!
A kávé stimuláns, vagyis növeli a koncentrációt és az éberséget. Többen reggelente vagy a munkanap során isszuk annak érdekében, hogy javítsuk a szellemi teljesítményünket. A tudósok szerint azonban érdekes, hogy a koffeinnek lehetnek olyan, stimuláló hatásai is, amelyek javíthatják a fizikai teljesítményt edzés közben.
Vágólapra másolva!

Milyen adatok vannak a koffeinről és a sportteljesítményről?

A ScienceAlert online tudományos portál több sporttudományi és kardiológiai szakértőt kérdezett arról, hogy segíthet-e a kávé fokozni a teljesítmény testmozgás közben?

– mondta Dr. Neil Clarke, az Egyesült Királyságbeli Coventry Egyetem sporttudományi szakértője. – Ennek eredményeként a hivatásos és amatőr sportolók gyakran úgy vélik, hogy teljesítménynövelő „ergogén" segédeszközök a tevékenységeik széles köréhez.

A kerékpározás során például bizonyítottan javította a kávé a teljesítményt Forrás: pexels.com

Számos kutatás és tanulmány bizonyította, hogy a koffein javítja a futásban, a kerékpározásban, a futballban, a kosárlabdában, a teniszben, a golfban és a súlyemelésben nyújtott teljesítményt .

Dr. Clarke szerint „a koffein hatására vonatkozó bizonyítékok vegyesebbek, ha rövidtávú mozgásformáról van szó".

A szakemberek korlátozott javulást találtak a három percnél rövidebb időtartamú edzéseknél, ám a körülbelül tíz perces versenyeken a koffein már javította a csúcsteljesítményt, a sebességet és az erőnlétet.

A kávéfogyasztásnak ugyanaz a hatása, mint a koffein tablettáknak?

A legtöbb tanulmány a kávéfogyasztás helyett a koffein tabletták hatására összpontosít. A kávé sportteljesítményre gyakorolt hatásának mérése ugyanis valamivel bonyolultabb, mivel a koffeintartalom csészénként változik. Akadnak azonban olyan tanulmányok, amelyek kifejezetten a kávé hatását vizsgálták.

– mutatott rá Dr. Clarke. – Valójában a kávé még hatékonyabb is lehet az erőnlét javításában, mint önmagában a koffein.

Ám, mint minden táplálkozással kapcsolatoskutatás esetében, itt is vannak figyelmeztetések és komplikációk.

A koffein azonban egyénenként eltérő hatással bírhat Forrás: https://www.coolcoffee.hu/tokeletes-eszpresszo-keszitese

– magyarázta Dr. Neil Schwartz, az Egyesült Államok Dél -Alabamai Egyetemének sporttudományi szakértője. – Ha jól tolerálja a szervezete, a kávé javíthatja a szellemi és fizikai teljesítményt, ám a koffeinre adott válaszok közötti különbség mind a génjeinkben, mind a szokásos koffeinbevitelben rejlik.

A kávéfogyasztásnak is lehetnek azonban hátrányai, hiszen a koffein kapcsolódik a szorongáshoz és alváshiányhoz, ez pedig káros hatással lehet a sportteljesítményre.

A tudósok szerint akár hányingert és idegességet is érezhetünk, ami a verseny során szorongásként jelentkezhet.

A kutatók végül arra jutottak, hogy bár a koffein többféle formában, bizonyítottan javíthatja a sportteljesítményt, de a hatások egyénenként eltérőek.