Abasár feltárása tovább folytatódik

Abasár feltárása
Abasár feltárása.
Vágólapra másolva!
Végéhez közeledik az a kutatás, melynek célja, hogy kiderítse mi található Abasáron az úgynevezett „lila-ház" alatt, ahol az 1950-es években Dér József házépítés közben megtalálni vélte Aba Sámuel sírját - tájékoztat a feltárásról a Magyarságkutató Intézet honlapján Makoldi Miklós feltárásvezető régész,a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpont igazgatója.
Vágólapra másolva!

Valóban már az ötvenes években azonosították itt Aba Sámuel bencés monostorának és nemzetségfői központjának maradványait, hiszen az Egri Múzeum munkatársa, Galván Károly korábban feltárt itt néhány 11. századi sírt és kőfalrészleteket is a mai Művelődési ház helyén, az akkori tűzoltószertár építésekor.

E hivatalos régészeti feltárás ellenére a későbbi építkezéseknél az 50-es és 60-as években jelentős örökségvédelmi emlékek pusztultak el.

Abasár feltárása. Forrás: https://mki.gov.hu/hu/aba-samuel-abasari-feltaras/abasar-feltarasa-tovabb-folytatodik

2021-ben lebontásra került a „lila-ház" és feltárult az alatta lévő 11. századi kerek templom (rotunda) maradványa, illetve ami még megmaradt belőle.

A terület feltárása a napokban fejeződik be. A terület gépi humuszolása és a felület megtisztítása után a következő kép tárult elénk: Dér József a háza alatt nagy alapterületű szőlőfeldolgozót és garázst mélyített a földbe, elpusztítva ezzel a rotunda több, mint egyharmadát. A rotunda belső oszlopaiból is kettő odalett az építkezés során.

Abasár feltárása. Forrás:https://mki.gov.hu/hu/aba-samuel-abasari-feltaras/abasar-feltarasa-tovabb-folytatodik

Szerencsére alaprajzi szinten így is megmaradt a rotunda kétharmada és a belső oszlopainak egy része – sőt az is látszik a most feltárt maradványokból, hogy a rotunda keleti oldalán kisméretű félköríves szentély is állhatott – ennek viszont csak a délkeleti falindítása maradt meg. A 2020 októbere óta zajló feltárások során közel 1800m2 területet kutattak meg, ami alapján látható, hogy ez a rotunda lehetett az itteni épületegyüttes legkorábbi eleme. Ugyanis az épület sem tájolásában, sem struktúrájában nem illeszkedik az Aba Sámuel által 1042-ben alapított Bencés kolostor épületstruktúrájához – ebből pedig az következik,

hogy a rotundát nem Aba Sámuel, hanem egyik őse, talán a név szerint is ismert Pata alapíthatta, Szent István vagy akár még Géza fejedelem korában.

Abasár feltárása. Forrás: https://mki.gov.hu/hu/aba-samuel-abasari-feltaras/abasar-feltarasa-tovabb-folytatodik

Az ötvenes években viszont nem csak a rotunda jelentős hányada pusztult el, hanem a körülötte lévő korai temető kőládás sírjainak egy része is. Az itt megtalált maradványokat hitte Dér József Aba Sámuel csontjainak – de ő is leírja, hogy nem egyetlen csontvázat, hanem legalább három sírt talált – ami a valóságban jóval több lehetett – tekintve a most feltárt sírok nagy számát. A feltárt csontokat Dér saját bevallása szerint az egyik sírba visszatemette – a valóságban a sziklafelszínbe belemélyített garázsának aljzatbetonja alá dobta.

Rossz belegondolni, hogyha egy egyszerű családi ház építésénél ennyi minden pusztult el, akkor mi minden mehetett örökre tönkre a 650m2-es művelődési ház építésekor a hatvanas években, ahol szintén nem volt régészeti feltárás, pedig a lelőhely már ismert volt..

Abasár feltárása. Forrás: https://mki.gov.hu/hu/aba-samuel-abasari-feltaras/abasar-feltarasa-tovabb-folytatodik

De nézzük a jó oldalát a helyzetnek: megmaradt a rotunda közel kétharmada, legalább alaprajzi szinten. Az eredeti terepszint gyors esése miatt (a rotunda eredetileg a szikladomb magas peremén állt) a sírok jelentékeny része is megmenekült, mivel mélyen a 20. századi terepszint alatt feküdtek.

A lelőhely egésze pedig olyan nagy (csak a bencés templom és kolostor 5000m2 alapterületű), hogy ezek a veszteségek talán elviselhetőek.

(Forrás: Magyarságkutató Intézet)