Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Perseverance marsjáró

A Preserverance
A Preserverance a Mars felszínén
Vágólapra másolva!
Megkezdte az első darab kőzetminta begyűjtését a Perseverance marsjáró a vörös bolygón - közölte pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Vágólapra másolva!

Ősi élet nyomait keresik a kőzetekben

Ez az első abból a mintegy harminc mintából, amely a tervek szerint néhány év múlva visszaérkezik a Földre elemzésre. A NASA több fotót is közzétett, amelyen egy kis halom látható, a közepén egy lyukkal: az elsővel, amelyet a robot a vörös bolygó kőzetében vágott.

A Preseverance által fúrt lyuk a Mars felszínén Forrás: NASA/JPL-Caltech

"Megkezdődött a mintavétel" - közölte a Twitteren Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos igazgatója. A folyamat - a kréta nagyságú minta begyűjtése és hermetikusan lezárt kémcsőben történő elhelyezése - tizenegy napig tart.

A Preserverance a Mars felszínén Forrás: NASA/JPL-Caltech

A kutatás célja az ősi élet jeleinek, például megkövesedett mikrobák nyomainak nyomainak kutatása a kőzetben, a Mars földrajzának alaposabb megismerése céljából.

Egykori mély tó medrében kutat a Perseverance

A marsjárót közel egy éve indították Floridából. A városi terepjáró méretű modul februárban szállt le a Marson, a Jezero-kráterben,

amelyen a tudósok szerint 3,5 milliárd éve egy mély tó terült el,

olyan környezettel, amely megteremthette a földönkívüli élet feltételeit.

Műholdkép a Jezero-kráterről. A felvételen jól látható a deltatorkolat nyoma Forrás: NASA/JPL-Caltech/ASU

A NASA a 2030-as években tervez űrjárművet küldeni a Marsra a mintáknak a Földre való visszaszállításához, hogy jóval modernebb eszközökkel vizsgálják meg őket, mint amilyeneket most a Marsra tudtak szállítani.

(Forrás: MTI/AFP)