Jó eséllyel rohammentessé válhatnak az epilepsziás betegek

stroke
Létfontosságú eldönteni, hogy milyen terápiát alkalmazzanak a szakemberek a vizsgált súlyos kockázatot jelentő betegségeknél
Vágólapra másolva!
Neurorehabilitációs és ember-gép kapcsolat kutatási központot alakítottak ki a Pécsi Tudományegyetemen. Az egyetem hozzánk eljuttatott közleményéből kiderül: a Debreceni Egyetemmel (DE) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel (OORI) közösen, a PTE koordinációjával folytatott munka során nemzetközi színvonalú egészségügyi kutatásfejlesztési és szolgáltatási centrumot hoztak létre a rehabilitáció, és ezen belül a neurorehabilitáció területén.
Vágólapra másolva!

Lhetőség nyílik stroke következtében bénult személyek rehabilitációjára

A projekt célkitűzése az volt, hogy több szervezetre és kutatási területre kiterjedően biztosítsa a pályázat a rehabilitációs klinikai munka számára a kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) hármasát, amely a betegellátásban és a graduális oktatásban is hosszútávon kamatoztatható.

Az epilepszia mintegy 50 millió embert érint a világon Forrás: Neurológiai Központ

– mondta Dóczi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Széchenyi díjas egyetemi tanára, a projekt szakmai vezetője a projekt záróeseményén. – Ebben jelenthet komoly előrelépést a most befejeződött projekt.

A Pécsi Tudományegyetemen létrejött egy Biomechanikai Labor, melyben egy összetett mozgásanalizáló rendszerrel a kutatási eredmények pontosan monitorozhatók, és a betegvizsgálat precizitása is növelhető.

A laborban a pályázatból beszerzett robotikus eszközök (exoskeleton) segítségével lehetőség nyílik stroke (szélütés) következtében bénult személyek rehabilitációjára, mozgatására, mely globálisan is kiemelkedő technológiának és kutatási területnek számít.

A támogatásnak köszönhetően megkezdődött az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel (2021. április 1. óta Országos Mozgásszervi Intézet) közös kutatás keretében gerincvelősérülés miatt bénult emberek helyváltoztatását segítő robotikus járógép első hazai klinikai kipróbálása is.

Azonosítják az epilepsziás rohamot kiváltó fókuszt

A projekt révén megalakult az Anyagtechnológiai Kutatócsoport, mely számos interdiszciplináris KFI projektben vett részt. A kutatócsoport egyik fő kutatási területe a 3D nyomtatásban felhasználható polimerek és fémek mechanikai és strukturális jellemzőinek vizsgálata, melynek eredményei közvetlenül hasznosulnak orvostechnológiai fejlesztésekben. Az ezekre épülő termékfejlesztések közül kiemelendő egy egyetemi spin-off cég keretein belül elkészült,

felső végtagi, additív gyártástechnológiával készült, intelligens, EMG vezérelt felső végtagi protézis, az „Ember Arm", illetve a Phoenix Smart Orthesis, mely stroke-on átesett kliensek rehabilitációs folyamatait segítheti a jövőben.

Az agyhullámok komputeres ábrája epilepsziás roham idején Forrás: Science Photo Library via AFP/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Szintén a pályázat forrásából szereztek be egy 256 csatornás EEG készüléket, mely nélkülözhetetlen egy új technológia, a gyógyszerrel rohammentessé nem tehető epilepsziás betegek ellátásában. Ennek a lényege, hogy a koponyaűrön belülre elhelyezett elektródák használatával az epilepsziás rohamot kiváltó fókusz azonosíthatóvá válhat akár olyan betegeknél is, akiknél a koponya MRI vizsgálat nem mutat ki szerkezeti eltérést.

– hangsúlyozta Dóczi Tamás. – A módszert a közelmúltban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a hazai egészségbiztosítási rendszerbe befogadta, így a beavatkozások immár NEAK-finanszírozottan zajlanak.

Az egyetemen telepítettek egy hazánkban egyedülálló, a képalkotás (MR) által navigált mágneses stimulációs rendszert (Nexstim), amely non-invazív módon segíti az agyi funkciók feltérképezését, mely lehetővé teszi agyműtétek nagy pontosságú kivitelezését, jelentősen javítva a műtéti biztonságot. A módszer lehetőséget biztosít gyógyszerrel nem befolyásolható depressziós állapotok kezelésére is.

A korábbi rehabilitációs értékelési lehetőségek is bővültek

A Pécsi Tudományegyetemmel együttműködésben pályázati partner az Országos Mozgásszervi Intézet (korábban Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet), ahol a támogatással megvalósult a REHAROB projekt keretében eddig kialakított saját, stroke betegeken alkalmazott fizioterápiás robot továbbfejlesztése.

A beszerzett eszközök hozzájárultak továbbá a gerincvelősérült emberek bénult alsó végtagi izmait hasznos funkcióval (például triciklivel közlekedés és versenyzés) ingerelni képes Funkcionális Elektromos Stimuláció (FES) Program bővítéséhez.

A pályázatban konzorciumi partnerként vett részt a Debreceni Egyetem, ahol a finanszírozás segítségével a jelenlegi rehabilitációs eszközpark bővült egy járásvizsgáló és izomerőmérő rendszerrel, valamint egy 3D nyomtatóval és a teljes testszkenner munkába állításával, így a korábbi rehabilitációs értékelési lehetőségek jelentősen bővültek.

Létfontosságú eldönteni, hogy milyen terápiát alkalmazzanak a szakemberek a vizsgált súlyos kockázatot jelentő betegségeknél Forrás: PTE/Csortos Szabolcs

A modern berendezések segítségével magas szintű állapotvizsgálat végezhető mind gerincferdülés, bénulás, végtagi sérülés vagy csípőprotézis miatt kezelés alatt álló személyek esetében.


Ahogy arra az egyetem rámutatott: összességében tehát elmondható, hogy a pályázat segítségével beszerzett eszközök lehetőséget teremtenek a neurorehabilitációban érintett személyek életminőségének, rehabilitációjának javítására, magas minőségű ellátására.