Jön a leglátványosabb csillaghullás: érkeznek a Perseidák

A NASA által közreadott kép a Perseidák meteorrajról a Tejút közelében, Nugat-Virginia legmagasabb pontja, a Spruce Mountain hegygerinc 1482 méter magas Spruce Knob nevű csúcsa felett 2021. augusztus 11-én. A Perseidák az egyik legismertebb, sűrű csillaghullást előidéző meteorraj. A raj sok apró porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek
Vágólapra másolva!
Az év egyik leglátványosabb jelenségét figyelhetjük meg ezeken a napokon. A Föld pályája minden év augusztusában egy meteorraj pályáját keresztezi.
Vágólapra másolva!

A Föld tömegvonzása néhány objektumot a meteorrajból magához vonz. Ezek a meteorok beérkezve a Föld légkörébe felizzanak, ez a látványos esemény a Perseidák hullócsillagainak jelensége. Minden év augusztus 7-15. között lehet a legtöbb hullócsillagra számítani. A hullócsillagok számának maximuma augusztus 12-13-ának éjjelén a leglátványosabb, természetesen csak akkor, ha ezt a meteorológiai viszonyok lehetővé teszik.

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint idén szerencsések leszünk, és semmi nem zavarja majd a hullócsillagok csodálását.

A NASA által közreadott kép a Perseidák meteorrajról a Tejút közelében, Nugat-Virginia legmagasabb pontja, a Spruce Mountain hegygerinc 1482 méter magas Spruce Knob nevű csúcsa felett 2021. augusztus 11-én. A Perseidák az egyik legismertebb, sűrű csillaghullást előidéző meteorraj. A raj sok apró porszemcséből áll, amelyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek Forrás: MTI/EPA/NASA/Bill Ingals