Kiderült, mekkora az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön

Osiris
Az Osiris-rex bolygóközi szonda fantáziarajza
Vágólapra másolva!
Elenyésző az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön - állapították meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói az Osiris-Rex űrmisszióján gyűjtött adatok elemzésével.
Vágólapra másolva!

Az Osiris-Rex több mint két évet töltött a Bennu körül, tanulmányozta és mintát is vett a nagy darab űrkőzetből, hogy jobban megismerje jövőbeli pályáját a Naprendszer belső vidékén. Azt találták, igen kicsi az esélye, hogy az 518 méter széles aszteroida eltalálja a Földet.

Mostantól 2300-ig 0,06 százalék, vagyis 1 az 1750-hez az esélye az ütközésnek, 2135-ig pedig kizárható, hogy találkozik a Bennu és a Föld. Ennek az évnek a szeptemberében az aszteroida közelebb jön bolygónkhoz, mint a Hold.

Az Osiris-rex bolygóközi szonda fantáziarajza Forrás: NASA/JPL

A NASA földközeli objektumokat kutató intézete (Cneos) szerdán tanulmányt jelentetett meg a Bennu jövőbeli pályájáról az Icarus tudományos lapban.

Davide Farnoccchia, a szerzők egyike elmondta, hogy a kutatók továbbra is figyelemmel kísérik az objektum mozgását, bár aggodalomra nincs ok.

A Bennu aszteroida mozaik képe a NASA OSIRIS-REx űhajójáról. A japán Hayabusa2 és az amerikai OSIRIS-REx űrhajók mintákat gyűjtenek a Ryugu és a Bennu aszteroidáról, melyek mintáit a mostani eredmények segítenek analizálni Forrás: https://www.nasa.gov/press-release/goddard/2019/sugars-in-meteorites

2182 szeptemberében kicsit emelkedik az esélye a becsapódásnak, de csak 0,4 százalékra, vagyis 99,96 százalék a valószínűsége, hogy a Föld abban az évben is megússza a találkozást.