Amikor a tengerrszintek alacsonyabbak, Santorini vulkánja gyakrabban tör ki

Santorini
Amikor a tengerszint legalább 40 méterrel a jelenlegi alá esik, a Santorini vulkán alatti kéreg repedni kezd. Ahogy a tengerszint még tovább zuhan évezredek alatt, ezek a repedések a felszínre terjednek felhozván a magmát, ami a vulkánkitöréseket táplálja.
Vágólapra másolva!
A ma részben összeomlásban lévő Santorini vulkáni aktivitás összehasonlítása az utóbbi 360.000 év tengerszintjeivel feltárta, hogy amikor a tengerszint több, mint 40 méterrel alacsonyabb mint a jelenlegi, kitörések rohamát indítja el. Azon idő alatt, míg a tengerszint magasabb, a vulkán csendes, jelentik a kutatók augusztus 2-án a Nature Geoscience magazinban.
Vágólapra másolva!

A görög Santorini festői szépségű vakációs cél, de körülbelül. 3.600 évvel ezelőtt erős vulkanikus kitörés helyszíne volt, ami örökre megrengette a vidéket. A robbanás olyan romboló volt, hogy néhány tudós amellett érvel, hogy ez ihlethette az elveszett Atlantis város legendáját. Szerencsére új kutatások azt sugallják, hogy a mai utazóknak valószínűleg nem kell aggódniuk, hogy ez megismétlődik. Amikor a tengerszintek magasak, mint ma, Santorini vulkánjai kevésbé gyakran törnek ki, jelenti a Science News.

Más vulkánokra bolygószerte valószínűleg hasonló hatással vannak a tengerszintek. A világ legtöbb vulkán rendszerek óceánokban, vagy azokhoz közel van.

Santorini szigetek gyűrűjéből áll, melyek körbeveszik az Égei-tengerből kicsúcsosodó vulkán központi csúcsát. Az egész vulkán víz felett volt, de egy Kr.e. 1.600 körüli heves kitörés miatt részben beomlott és lagúnát alkotott.

Ez a kitörés arról híres, hogy potenciálisan halálra ítélte a mínoszi civilizációt és inspirálta Atlantisz elveszett város legendáját.

Amikor a tengerszint legalább 40 méterrel a jelenlegi alá esik, a Santorini vulkán alatti kéreg repedni kezd. Ahogy a tengerszint még tovább zuhan évezredek alatt, ezek a repedések a felszínre terjednek felhozván a magmát, ami a vulkánkitöréseket táplálja. Forrás:https://www.sciencemag.org/news/2021/08/santorini-volcano-erupts-less-often-when-sea-levels-are-high

Hogy megvizsgálják a tengerszint hogyan hathat a vulkánra, a kutatók létrehozták Santorini magmakamrájának egy számítógép szimulációját, ami a kb. 4 km-re a vulkán felszíne alatt helyezkedik el. A szimulációban, amikor a tengerszint legalább 40 méterre a mai szint alá esett a kéreg a magmakamra felett szilánkosra törött. „Ez lehetőséget ad a magmának, ami a vulkán alatt raktározódik, hogy felemelkedjen ezeken a töréseken keresztül és utat törjön a felszínre."- mondja a tanulmány társszerzője Christopher Satow, az angliai Oxford Brooks Egyetem fizikai geográfusa.

A szimuláció szerint, kb. 13.000 évig tart ezeknek a repedéseknek, hogy elérjék a felszínt és felébresszék a vulkánt. Miután a víz újra emelkedik, kb. 11.000 évig tart, míg a repedések bezáródnak és a kitörések megállnak.

Satow csapata tesztelte a szimuláció előrejelzéseit összehasonlítva a Santorini vulkánkitörés törénetével – megőrizve a központi vulkán csúcsot körülvevő szigetek sziklarétegeiben – a múlt tengerszintjeinek tengeri üledékekeiből származó bizonyítékokkal. 200 jól datált kitörésből három kivételével az utóbbi 360.000 évben mindegyik alacsony tengerszint periódus alatt történt, ahogy a szimuláció előrejelezte. Ilyen alacsony tengerszintű periódusok akkor történtek, amikor a Föld vizéből több volt elzárva a gleccserekben a jégkorszakok alatt.

„ Ez igazán érdekes és talán nem meglepő, adva, hogy más tanulmányok már megmutatták, hogy a vulkánok érzékenyek a stressz állapotukban lévő változásokra."-mondja Emilie Hooft, az Eugene-ban lévő Oregon Egyetem geofizikusa., aki nem vett részt a munkában. Például az Izlandon lévő vulkánok kiugrást mutatnak a kitörésekben miután az őket fedő gleccserek olvadtak, felszabadítván a vulkán rendszert a jég súlya alól.

„A vulkánok világszerte valószínűleg a tengerszint hatása alatt állnak., mondja Satow. bár hogy mennyire, az változó. Néhány nagyon érzékeny lesz a tengerszint változásokra, másokra pedig majdnem egyáltalán nem lesz hatással." Ezek a hatások a magmakamra mélységétől és a környező kéreg tulajdonságaitól fognak függni.

De ha a tengerszint kontrollálja az óceánban, vagy az óceánhoz közel lévő bármely vulkán aktivitását, legalább egy bizonyos mértékig, várható, hogy mindezek a vulkánok szinkronban lesznek egymással., ami hihetetlen lenne." – mondja Satow.

Ami Santorinit illeti, adva, hogy az utoljára a tengerszint a mai alatt 40 méterrel kb. 11.000 éve volt – és a klímaváltozásnak köszönhetően a tengerszint emelkedése folytatódik – Satow csapata azt várja, hogy a vulkán belép egy relatíve csendes periódusba körülbelül most. De a vulkán történetében 2 fő kitörés magas tengerszint közepette történt, mondják a kutatók, tehát a jövő heves kitörései nem teljesen kizártak.

(Forrás: Science News, American Association for the Advencement of Science)