Ezen az ókori római kilincsen egy oroszlán épp felfal egy barbárt

fogantyú, kilincs
A 12 centiméteres kilincs 304 grammos
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyság régészei felfedeztek egy ókori római kilincset, amely egy szörnyű jelenetet ábrázol: egy oroszlánt, amely épp felfal egy meztelen, bozontos hajú barbárt, miközben négy kísérteties, Cupidora hasonlító fiatal nézi őket, akik valószínűleg hamarosan az áldozat a sorsára jutnak.
Vágólapra másolva!

A hátborzongató, bronzból készült fogantyú a kutatók szerint egy valós eseményt tükrözhetett.

– mondta John Pearce, a londoni King's College régésze és a most publikált tanulmány első szerzője a LiveScience online tudományos portálnak. – Egy olyan eseményt örökíthet meg, amikor a foglyokat az oroszlánok elé vetették az arénában, hogy azok megöljék őket.

Az oroszlán a barbár teste köré tekeredett Forrás: University of Leicester Archaeological Services

Hozzátette: a fogantyún ábrázolt, szakszerűen kidolgozott figurát úgy lehet a legjobban értelmezni, mint

a „damnatio ad bestias" jelenetét, ami egy latin kifejezés, és amely „a foglyok és bűnözők megölését büntetésként és látványosságként írja le".

A régészek még 2017-ben, egy ásatás során bukkantak a kilincsre az angliai Leicesterben, egy új szálloda építése során. A szakemberek épp egy, a második század végén épített, városi ház padlója alatt kutattak, amit akkoriban építhettek, amikor a rómaiak betörtek Britanniába Krisztus után 43-ban.

– mutatott rá Pearce, aki kollégáival együtt megtisztították és elemezték a kilincset; eredményeiket a Britannia tudományos folyóiratban publikálták.

Bár a fogantyút már régen levághatták a cilinderről, a közel 12 centiméteres és 304 grammos tárgy bőven adott munkát a régészeknek.

A 12 centiméteres kilincs 304 grammos Forrás: University of Leicester Archaeological Services

A rajta megörökített pillanatban az oroszlán épp az egyik barbár fejébe mélyeszti a fogait.

A tudósok rámutattak, hogy a legtöbb római megvetette, sőt, rettegett a britanniai törzsektől, akiknek tagjait barbároknak, „másoknak" és a „civilizáció ellenségének" neveztek. Így nem meglepő, hogy a most elemzett fogantyún is hangsúlyozták a barbárok vadságát, akinek sörényszerű a haja, vastag a szakálla, kidüllednek a szemei és meztelen a mellkasa.

A brutális támadási jelenet azt is megmutatja, amint négy meztelen fiatal összebújik, a két valamivel idősebb gyermek a kisebbeket tartja. A felnőtt barbárhoz hasonlóan, a gyerekeket is tágra nyílt szemekkel ábrázolták.

– mutatott rá Pearce. – Eközben az oroszlán valószínűleg a család biztonságát és védelmét szimbolizálta.

Úgy tűnik, hogy szándékosan elvágták Forrás: University of Leicester Archaeological Services

Kiemelte, hogy mivel a fogantyú egy ház bejáratához csatlakozik, ezért egy sebezhető ponthoz is kapcsolódik. A rómaiak az oroszlán képét „a rosszindulatú befolyás és a gonosz szellem elhárítására" használták.

A babonás hit megmagyarázhatja, hogy miért díszítik oroszlán motívumok a római bútorokat, sírokat és a szarkofágokat.