Az agyunk úgymond kitisztítja magát alvás közben

alvás
Sokan nem is gondolnák, hány faktor játszik szerepet a minőségi alvásban
Vágólapra másolva!
A Tsukuba Egyetem kutatóiból álló csapat szerint az alvás egy bizonyos fázisa, a gyors szemmozgásos alvás vagy más néven REM-fázis lehetőséget ad az agyunknak a „szükséges karbantartások elvégzésére". Ez biztosítja azt, hogy a fennmaradó időben csúcskapacitással működjön.
Vágólapra másolva!

A Cell Reports folyóiratban megjelent kutatás az agy véráramának korábbi méréseire épült az alvás és az ébrenlét különböző fázisaiban, amelyek ellentmondó eredményeket hoztak. A most publikált tanulmányban a tudósok egy technika segítségével közvetlenül megjelenítették, hogyan mozognak a vörösvértestek az alvó és ébren lévő egerek agykapillárisain, miközben a szakemberek mérték az agy aktivitását.

Sokan nem is gondolnák, hány faktor játszik szerepet a minőségi alvásban Forrás: Pexels

– mondta a tanulmány vezető szerzője, Yu Hayashi professzor a ZME Science online tudományos portálnak. – Ily módon közvetlenül megfigyelhettük a vörösvértesteket a neocortex kapillárisaiban.

Hozzátette: meglepődtek az eredményen, ugyanis a REM alvás során a vörösvértestek áramlottak az agyi kapillárisokon, de a kutatók nem találtak különbséget a nem REM alvás és az ébrenlét között.

Ez szerintük azt mutathatja, hogy a REM-alvás egyedülálló állapot.

Annak érdekében, hogy segítsenek tisztázni a témával kapcsolatos, korábbi megállapításokat, a szerzők az elektromos aktivitás mellett figyelemmel kísérték az agy áramlási sebességét az agy különböző területein.

Ez utóbbit használták a különböző tudatállapotok megkülönböztetésére (nem REM-alvás, REM-alvás, teljes ébrenlét).

A szakemberek végül arra jutottak, hogy a REM alvásnak fontos szerepe van az agy működésében. Ilyenkor ugyanis az agyi kapillárisokban tapasztalt fokozott véráramlás elősegítheti a „hulladék" eltávolítását az agyszövetekből.

Egyénenként változik, hogy hány óra alvásra van szükségünk Forrás: Pexels

– magyarázta Yu Hayashi. – A REM-alvás ciklusokban zajlik az éjszaka folyamán: a 7-8 órás alvás során az egészséges felnőtteknek általában négy REM-fázisuk van.

A tanulmány szerint a REM alvásban az agyunk szinte olyan aktív, mint az ébrenléti állapotban, amit az emlékek megőrzéséhez hozzájáruló, fontos tényezőnek is tartanak.