A hajózás hatása erősebben járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint a repülés, és az egyik olyan szektor, ahol az emisszió növekszik, ahelyett, hogy csökkenne.

Múlt héten lehet, hogy fordulóponthoz érkezett a hajóipar. Augusztus 24-én Maersk, a világ legnagyobb hajózási társasága, azt mondta, hogy nyolc hajót rendelt, melyek képesek normál olajalapú üzemanyaggal és metanollal is működni.

Nem ezek lesznek az első hajók, amik metanollal működnek- globálisan már van körülbelül. 20 -, de ezek messze a legnagyobbak. Ezek teherhajók lesznek, melyek 16.000 tonnát képesek szállítani. A Maersk megígért,e hogy hajóit inkább metanollal működteti, mintsem olajjal, amint lehetséges.

.A társaság gondosan figyel a részletekre, arra, hogy a metanol hogy készül. Amikor a metanol ég, kevesebb szén-dioxidot bocsát az atmoszférába, mint az olajból készült üzemanyag, és a szén-dioxidot elvileg semlegesíti az a mód, ahogyan a metanol készül. Ez nagyban csökkenti a légszennyezést is. A világ pillanatnyilag csak 9 millió tonna metanolt készít évente, majdnem mindet fosszilis üzemanyagból.

A Maersk nem foglalkozik a fosszilis üzemanyagból készülő metanollal, mert ez a módszer szennyezőbb, mint a mai hajózáshoz használt üzemanyagok .

Ehelyett, két módszert néz a metán előállítására. Az első az e-metanol, ami zöld hidrogént használ és a szén-dioxidot eltávolítja a levegőből, vagy egy erőművet. A második a biometanol, amit biomasszából készítenek, mint például hulladéklerakók hulladékából, gabonából, vagy fákból. Morten Bo Christiansen a Maersk elnökhelyettese úgy látja, először a biometanol lesz, mert olcsóbb és ezt majd 10-15 éven belül túlszárnyalja az e-metanol, mert az nagyobb méreteket ölthet.

Forrás: https://www.maersk.com/news/articles/2021/03/24/ap-moller-maersk-joins-methanol-institute

Bármelyikből elegendő mennységet és elég olcsón készíteni, nehéz dolog lesz. Mindkettő költségesebb, mint a hagyományos üzemanyag. Még a legjobb forgatókönyv szerint is, a biometanol legalább kétszer drágább, mint a fosszilis üzemanyag, mondja Christiansen. Jelenleg évente kevesebb, mint 200.000 tonna biometanol és e-metanol készül. A Maersk úgy gondolja, 300-000-400-000 tonnára lesz szükség a nyolc hajóhoz, melynek átadása 2024-ben esedékes.

Sajnos a Maersk marad a ritka példája a társaságoknak a hajóiparban, akik nem jobb fosszilis üzemanyagot keresnek, hanem tényleges megoldást.Ez vészhelyzet, Amikor vészhelyzetben van az ember, nem marginális javításokat keres, hanem szeretné megoldani a problémát. Mi egyszerűen nem hiszünk egy más fajta fosszilis üzemanyagban. - mondja Christiansen a klímaváltozásról.

A Maersk márciusban csatlakozott a Metanol Intézethez. 2018 decemberében a dán hajótársaság bejelentette törekvését, hogy 2050-re nettó néró szén-dioxid emisszót szeretne elérni és azóta azonosította elsődleges jelöltjeit a szén semleges metanolhoz: biometanol, és e-metanol, az alkohol-lignin keverékek és a szén semleges ammónia a bioüzemanyag mellett. Végül a bioetanol és az e-etanol mellett döntöttek.

(Forrás: New Scientist, Maersk)