Nagyobb veszélyben lehetnek a nagymacskák, mint gondoltuk

oroszlán
Nem ez volt az első eset, hogy nagymacskákat mérgeztek meg a természetvédelmi területen
Vágólapra másolva!
Az oroszlánok és gepárdok közelebb lehetnek a kihaláshoz, mint amennyire ez a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokat regisztráló Vörös Listáján szerepel - vélik szakértők, akik arra figyelmeztetnek, hogy az egyes populációk drámai csökkenése észrevétlenül történhet meg.
Vágólapra másolva!

Az afrikai nagymacskák jelenleg a sebezhető kategóriában szerepelnek a listán, de az oroszlánok egyedszáma már a magasabb kockázati kategória küszöbének közelébe süllyedt, a gepárdok esetében pedig heves vita támadt arról, valójában hány példány él vadon.

A súlyosabb kategóriába kerülés nem garantálja a nagyobb védelmet, de pontosabban tükrözné jelenlegi helyzetüket, és segítene becsatornázni a túlélésüket támogató forrásokat - vélik a szakértők. Az IUCN Vörös Listája mintegy fél évszázada kategorizálja a fajokat a nem fenyegetett, mérsékelten fenyegetett, sebezhető, veszélyeztetett, súlyosan veszélyeztetett, vadon kihalt és kihalt kategóriák mentén. A sebezhető szintre kerülés már országos és nemzetközi védelmi intézkedéseket és kereskedelmi korlátozásokat indít el.

Az oroszlánok és gepárdok 2014 óta szerepelnek a sebezhető kategóriában, és nem valószínű, hogy ebben változás történik az IUCN pénteki Marseille-i kongresszusán, ahol aktualizálják a Vörös Listát, egyes szakértők szerint azonban változtatásra van szükség.

- mondta Sarah Durant, az IUCN macskaszakértői csoportjának tagja. Munkatársaival végzett vizsgálatai szerint a nagymacskák egyedszáma mintegy 30 százalékkal nagyjából 7000-re esett három generációnyi idő, 15 év alatt.

Forrás: AFP

Az oroszlánok helyzete sem jobb annak ellenére, hogy vadon élő egyedeinek száma 20 ezerre tehető - mondta Paul Funston, a Panthera nevű állatvédő szervezett vezetője. 2014-es vizsgálataik szerint az oroszlánok globális populációja 43 százalékkal csökkent három generáció alatt, ami épp csak hajszálnyival van az átsorolási küszöb alatt.

Az IUCN Vöröst Listáért felelős egységének vezetője, Craig Hilton-Taylor szerint osztályozási eljárásuk szilárd alapokon nyugszik, a szakértők az összetett kérdéskör egészét vizsgálják.

Elismerte ugyanakkor, hogy a dél-afrikai országok erőfeszítései nélkül az oroszlánok a sebezhetőből felkerültek volna a veszélyeztett kategóriába.

(MTI/AFP)