1031. szeptember 2-án hunyt el Imre herceg

Imre herceg
Szent Imre ábrázolása a csíksomlyói kegytemplomban (Kép forrása: https://templomablakanno.blog.hu/2013/02/16/szent_imre_kep)
Vágólapra másolva!
Imre herceg 1031. szeptember 2-án halt meg, miután vadászat közben egy vadkan megsebezte, valószínűleg a bihari Igfon-erdőben. Itt épült fel a 11. és a 12. század fordulóján a Szent Imre-apátság a herceg szentté avatása után. Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el. Halálakor és halála után sok csodás esemény történt a legenda szerint, az egyik ilyen Szent Euszébioszhoz kötődik. VII. Gergely pápa Szent László király uralkodása idején, 1083. november 4-én István királlyal és Gellért püspökkel együtt avatta szentté Imre herceget. Ünnepe november 5-ére került.
Vágólapra másolva!

Szent István egyetlen felnőtt kort megélt fia, Imre herceg 1007 táján született. Nevét feltehetően nagybátyja, II. (Szent) Henrik német-római császár (1014–1024) után kapta. Az ifjú herceget a Gellért legenda szerint maga Szent Gellért tanította, így bizonyosan mély vallásos nevelésben részesült, de miután apja trónörökösének is számított, az uralkodásra is felkészítették. Hozzá íródott az egyetlen magyar királytükör, az Intelmek, amely a jó keresztény uralkodó mintaképét tárja a leendő király elé, és tanácsokkal látja el őt a mértékletesség, igazságosság és bölcsesség jegyében. Imre nem nélkülözhette a kellő katonai felkészítést sem. II. Konrád német-római császár (1027–1039) 1030. évi magyarországi betörésének visszaverésében feltehetően ő maga is részt vett. Házassága – a kor szokásainak megfelelően – is politikai szándékkal köttetett, de felesége kilétét sajnos nem ismerjük. Árpádházi Szent Margit legendája szerint bizánci, más források szerint horvát vagy lengyel hercegnő lehetett. Imre 12. század elején keletkezett legendája kiemeli, hogy önmegtartóztató szüzességben élt vele.

A herceg életét a Hildesheimi Évkönyv bejegyzése szerint vadászbaleset okozta: vadászat közben egy vadkan támadta meg. Későbbi történészi feltételezések szerint a történet allegorikus, s a vadkan mögött valamely ellenzéki főúri csoport összeesküvése keresendő. Imre halálának napját (szeptember 2.) a Pray-kódex hagyományozta ránk. Feltehetően ő volt az első, akit a királyi családból a Szent István által építtetett székesfehérvári Boldogasszony-bazilikában helyeztek örök nyugalomra.

I. (Szent) László király (1077–1095) közbenjárására itt emelték oltárra is 1083-ban.

Szent Imre ábrázolása a csíksomlyói kegytemplomban (Kép forrása: https://templomablakanno.blog.hu/2013/02/16/szent_imre_kep) Forrás: https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/szent-imre-e-napon-valtoztatott-hazat

Imrére halálának, valamint szentté avatásának napján (november 5.) emlékezik meg a katolikus egyház napjainkban is. Szent Imre hitvalló ünnepének (november 5.) megtartását már az 1092. évi szabolcsi zsinat előírta. Kultuszának fellendülése már a 12. század elején megfigyelhető. A Kárpát-medencében számos templom védőszentje, de tisztelete Lengyelországban is jelen van, elsősorban a Lysa Gora-i Szent Kereszt-monostor környékén, amelyet egy 15. századi legenda szerint Vitéz Boleszláv lengyel király (1025) Imre kérésére alapított, miután a herceg átadott neki egy mellén hordott kétágú keresztet, amely Krisztus keresztfájának egy darabját tartalmazta ezüstbe foglalva.

Az elsősorban szüzessége és tisztasága miatt tisztelt Imre elsősorban a fiatalok védőszentje.

Jellemző attribútuma a liliom, ugyanakkor már a 13. századtól kezdődően, majd a 14. századtól rendszeresen feltűnik a szentkirályok ábrázolásokon, ettől kezdve gyakran páncélban. Az Anjou-korban Szent István, Szent Imre és Szent László együttes képi megjelenítése állandóvá vált, így Magyarország védőszentjei közé is emelkedett.

Szent Imre ereklyéje az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban (Kép forrása: Wikipédia) Forrás: https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/szent-imre-e-napon-valtoztatott-hazat

Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatásnak). Azóta példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. Nevét szívesen viselik. Halálának 900. évfordulóját nagy ünnepélyességgel tartották meg 1930-ban Budapesten a pápai követ, hat más bíboros és több száz főpap jelenlétében.

(Forrás: Magyarságkutató Intézet), Magyar Kurir, https://archiv.katolikus.hu/szentek/szent176.html)