A tonhal helyzete javul, a komodói varánuszé romlik

tonhal
Kékúszójú tonhalak
Vágólapra másolva!
Négy tonhalfaj helyzete javul, a komodói varánuszé romlik a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) új jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

A veszélyeztetett fajok listáját rendszeresen frissítő IUCN a Reuters hírügynökségnek hangsúlyozta a tengeri fajok - köztük a korallok, mélytengeri kígyók - megfigyelésének fontosságát, hogy kiderüljön, mennyire hat rájuk a klímaváltozás és a mélytengeri bányászat.

- mondta Craig Hilton-Taylor, az IUCN vörös listát összeállító egységének vezetője. A leghalászottabb tonhalfajok közül négy a javulás jeleit mutatja, ami arra utal, hogy a halászati kvóták és az orvhalászat elleni fellépés eredményes volt.

A szusikészítés értékes nyersanyagát nyújtó atlanti kékúszójú tonhal három kategóriát is ugrott, veszélyeztetettből a nem fenyegetettek közé került. A déli kékúszójú tonhal súlyosan veszélyeztetettből veszélyeztetett lett, a hosszúúszójú és a sárgaúszójú tonhalat szintén a nem fenyegetettek közé sorolták a hétvégén közzétett jelentés szerint, mely 138 374 állat-, növény- és gombafajt vizsgált meg, több mint egynegyedüket - több mint 38 ezret - találta a kihalástól fenyegetettnek.

A komodói varánuszt a veszélyeztetettek közé kellett sorolni.

A világ legnagyobb élő gyíkja Indonézia Komodo szigetén szigorú védelem alá esik, ám a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszint fenyegeti az élőhelyét - közölte az IUCN.

A szervezet aggodalmát fejezte ki a cápák és a ráják miatt is, melyeknek a tonhalnál sokkal kedvezőtlenebb lett a helyzete. 1970 óta a az óceánok cápapopulációi 71 százalékkal lettek kisebbek. A túlhalászat, az élőhelyük elvesztése és a klímaváltozás számlájára írható a pusztulás. A cápák és a ráják 37, a kétéltűek 33, az emlősök 26, a madarak 12 százalékát fenyegeti a kihalás. Először kerültek a listára fák: az ébenfákat és rózsafaerdőket az erdőirtás fenyegeti az IUCN-nek a franciaországi Marseille-ben péntek óta folyó, szeptember 11-ig tartó nemzetközi természetvédelmi konferencián közzétett jelentése szerint.

(MTI/Reuters/AP)