Peptidek segítségével teszik hatékonyabbá a kezeléseket hazai kutatók

pte, peptidek
Nagyon sok ember életminőségét javíthatják Magyarországon és a világon egyaránt
Vágólapra másolva!
A mintegy 4,5 évig tartó, a „Peptiderg szignalizáció komplexitása és szerepe szisztémás betegségek kialakulásában" nevet viselő kutatási projekt során a gyógyítás és a diagnosztika terén is születtek új eredmények, amelyeket várhatóan mihamarabb be tudnak építeni a betegellátásba. A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem kutatócsoportjainak felfedezései ezzel nagyon sok ember életminőségét javíthatják Magyarországon és a világon egyaránt.
Vágólapra másolva!

A Pécsi Tudományegyetem számos kutatás során dolgozik együtt más hazai és nemzetközi egyetemek kutatócsoportjaival. A PEPSYS projektben a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem összesen tizenkét munkacsoporttal vett részt, eredményeikre pedig jelentős sikerként lehet tekinteni az orvostudományban.

– tájékoztatta szerkesztőségünket a Pécsi Tudományegyetem hétfőn. – Jelen kutatás során – több peptidet, peptidek közvetítette mechanizmusokat vizsgáltak, amelyek másképpen működnek egészséges és bizonyos betegségekkel rendelkező emberek szervezetében.

Nagyon sok ember életminőségét javíthatják Magyarországon és a világon egyaránt Forrás: PTE

Hozzátették: ami a közös a munkában, az a peptidekből felépülő peptiderg rendszer, tehát a hormonális, endokrin szabályozások és az immunrendszer – amely a COVID kapcsán különösen aktualitást nyert – találkozása, hogy ezek a rendszerek hogyan dolgoznak együtt.

A kutatások során nagyon sok részeredmény született, hiszen tizenkét munkacsoport dolgozott együtt, mindenki mást vizsgált a saját szakterületének megfelelően.

Egyes kutatócsoportok az alapmechanizmusokat kutatták, míg a projektben résztvevő klinikák konkrét immun és autoimmun betegségek hátterében álló szabályozási mechanizmusokat tártak fel.

Prof. Dr. Reglődi Dóra, szakmai vezető

„Az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika, valamint a Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika új diagnosztikai eljárásokat dolgozott ki. Sok olyan autoimmun betegség van, ami az ízületet és bőrt támadja meg, így érnek össze a szálak pl.: psoriasis, reumatoid artritis. A Laboratóriumi Medicina Intézet – aki a Klinikák számára is végzi a rutin labordiagnosztikát – eredményei is már megjelenhetnek egy új mérés, új paraméter felfedezésével, amelyek beépülhetnek a szűrővizsgálatokba. A Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet olyan gyulladásgátló anyagokat vizsgál, amelyből kiemelkedik a szomatosztatin gátlására irányuló fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés, ha ezt blokkoljuk, akkor a fájdalom csökkenhet, tehát új hatásmechanizmusú fájdalomcsillapítót fejlesztenek. Specifikusan olyan fájdalom szindrómákkal dolgoznak - neuropátiás fájdalom -, ami ideg sérüléssel jár és nagyon nehéz gyógyszeresen befolyásolni ma is. Az Anatómiai Intézet kutatásai során találtak olyan betegségcsoportokat, így például infarktusos betegeket, vagy szívtágulatban szenvedő betegeket, amelyeknél ennek a peptidnek a változásai specifikusak, vagy például Parkinson-kórban, ahogy a betegség súlyosbodik, úgy a peptid szintje csökken."

A Pécsi Tudományegyetem arról tájékoztatott, hogy más típusú modelleken és sejteken dolgoztak a debreceni és a pécsi kollégák, mégis úgy haladt a közös munka, mintha puzzle darabkákat illesztettek volna egymás mellé.

Ahogy az a hozzánk eljuttatott anyagból kiderült, a projekt célja, hogy a kutatási eredmények mihamarabb eljussanak a betegellátásba. Többek között újonnan feltárt mechanizmusok és molekulák szerepelnek különféle betegségek diagnosztikájában, prevenciójában, valamint – a preklinikai eredményeken alapuló klinikai kísérletek kedvező kimenetele esetén – azok terápiájában is.

Prof. Dr. Bácsi Attila, szakmai vezető

„Az Immunológiai Intézet az autofágia - a sejtek önemésztése - szabályozásának, a programozott sejthalálnak, valamint a dendritikus sejtek működésének új, molekuláris mechanizmusait tárta fel. Ezek az eredmények segíthetik neurodegeneratív betegségek, tumorok és autoimmun folyamatok elleni új terápiás eljárások, valamint új típusú vakcinák kifejlesztését. A Molekuláris Élettan munkacsoport kutatási eredményei a bőr regenerációs folyamatainak elősegítését, és egyes dermatológiai kórképek (pl. psoriasis, száraz bőr, pruritus) kezelését tehetik hatékonyabbá. A Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet az egyik rosszindulatú agydaganat típus terápiájához új, hatékony gyógyszerkombinációt fejlesztett ki. A Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék Trombózis és Hemosztázis kutatócsoportja a szerzett autoimmun XIII-as véralvadási faktor hiány egy új formáját fedezte fel, és nemzetközi kollaborációban megállapította azt a minimális XIII-as véralvadási faktor szintet, mely megakadályozza a nagyobb vérzéseket és a sebgyógyulás zavarát. A Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék eredményei hozzájárulhatnak az autoimmun betegségekben alkalmazott biológiai terápiák mellékhatásainak csökkentéséhez. A Bőrgyógyászati Allergológiai Tanszékkel együttműködve feltárták a különböző zsíros, száraz és nedves bőrterületek immuntopográfiai jellemzőit, ezzel új kezelési stratégiák kidolgozást tették lehetővé egyes bőrbetegségekben. A Klinikai Fiziológiai Tanszék olyan diagnosztikai módszert dogozott ki, amivel a X-es véralvadási faktort gátló kezelés hatékonysága meghatározható, ami a betegek hatékonyabb gyógykezelése előtt nyitotta meg az utat."

A kutatott betegségek között szerepel a Parkinson-kór, Alzheimer-kór, daganatos kórképek, autoimmun betegségek, depresszió.