A prosztata megnagyobbodás igen gyakori problémának számít, melynek előfordulása az életkor előrehaladásával emelkedő tendenciát mutat. Amellett, hogy igen kellemetlen tüneteket okoz, olyan egészségügyi veszélyeket is rejt, mint a húgyúti fertőzések vagy a vesekövesség. Dr. Csemez Imrét, az Ultrahangközpont radiológusát a prosztata megnagyobbodás diagnosztikájáról kérdeztük.

Röviden a prosztatáról

A prosztata – azaz a dülmirigy- a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú férfi nemi mirigy. Az általa termelt váladék az ondó részét képezi, és feladata, hogy segítse a spermiumok életben maradását és mozgását. Mivel igen közel helyezkedik el a húgyhólyaghoz és a húgycsőhöz, így megnagyobbodása vizelési panaszokat okozhat. Bár a szerv kézzel is kitapintható, pontosabb információ nyeréséhez ultrahang vizsgálatra is szükség lehet.

Amikor baj van a prosztatával

A prosztata betegségei kapcsán a legtöbben a prosztata megnagyobbodásra gondolnak. Ez nem is meglepő, hiszen a probléma igen sok férfit érint, főleg 50 éves kor felett, melynek elsősorban hormonális okai vannak. Ilyenkor –mivel nyomás alá kerül a húgycső- a vizelés szakaszossá válik, a vizelet sugara gyengül és a vizelés is nehezen indul. A hólyagot nem lehet teljesen kiüríteni, így az kiváló táptalajául szolgál húgyúti fertőzéseknek, sőt, rossz esetben vesekárosodás is felléphet, mivel a hólyag falában hegesedés indulhat meg.

A prosztata megnagyobbodás jelei:

• gyakori és hirtelen jelentkező vizelési inger
• éjszakai felébredés
• nehézkes vizeletindítás
• túl vékony vizeletsugár
• szakadozottság vizelés során
• vizeletcsepegés

A prosztata másik gyakori betegsége a mirigy rosszindulatú daganata. Sajnos kezdetekben nem okoz tüneteket, éppen ezért fontos 40 év felett az évenkénti prosztata vizsgálat, hiszen akkor még kezdeti stádiumban el lehet kezdeni a megfelelő terápiát (amely korai stádiumban rendkívül hatékony). Ebben nagy szerepe van az ultrahangnak- mondja dr. Csemez Imre, az Ultrahangközpont radiológusa.

A prosztata megnagyobbodás alapvetően azért gond, mert idővel beszűkítheti a prosztatán áthaladó húgycsövet. Ha pedig a húgycső összenyomódik, az fokozatosan elzárja vizelet útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre erősebben kell dolgozni, hogy átpréselje a vizeletet. Az erőltetés miatt idővel megvastagodhat az izomzat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki és egyre kevésbé lesz képes préselni. Végső soron a vizelet pangani, esetleg fertőződni kezd, sőt, később csökkenhet a vesefunkció is.Forrás: https://www.urologiaikozpont.hu/hireink/prosztata-megnagyobbodas-etrend-es-kezeles-is-segithet

Hogyan zajlik a prosztata ultrahang vizsgálata?

Az ultrahang biztonságos és fájdalommentes módszer, mivel a vizsgálat során hanghullámok segítségével készülnek képek egy adott területről. A vizsgálat során egy gélt helyeznek közvetlenül a bőrre, ez az anyag segíti a hanghullámok terjedését, melyek a vizsgálófejtől a gélen keresztül a testbe jutnak. A fej összegyűjti a visszaverődő hangokat- a számítógép ezeket a hanghullámokat használja a kép létrehozásához. A vizsgálat során nincs káros sugárzás, a módszer nem invazív, tehát teljesen biztonságos és fájdalommentes. A prosztata ultrahang vizsgálata a hason, kismedencei területen keresztül történik. Meghatározható így többek között a prosztata mérete, szerkezete, gyulladás fennállása, valamint a húgyutak és a húgyhólyag állapota is.

(Forrás: Ultrahang Központ
www.ultrahangkozpont.hu)