Riasztó állapotban vannak az óceánok

sarkvidék
A sarkköri területeken évről-évre nagyobb mértékű a jégolvadás
Vágólapra másolva!
A világ óceánjainak állapota egyre romlik - állapította meg egy, az Európai Bizottság megbízásából készített jelentés.
Vágólapra másolva!

A Copernicus tengeri környezeti megfigyelőszolgálat (Copernicus Marine Service) éves jelentésének elkészítésében 150 tudós vett részt. Megállapításuk szerint a világ óceánjainak felmelegedése és a szárazföldi jég olvadása miatt a Földközi-tenger szintje évente 2,5 milliméterrel emelkedik, míg a világ tengereinek szintemelkedése évente akár a 3,1 millimétert is eléri.

A jelentés a veszélyre figyelmeztetve a 2019 novemberi áradást is felidézte, amikor Velencében a vízszint 1,89 méterre emelkedett. Az óceánok felmelegedése okozza a tengeri élővilág vándorlását a hűvösebb vizek felé, illetve számos faj populációinak zsugorodását.

A jelentés szerint a sarkvidéki tengeri jég folyamatosan csökken: 1979 és 2020 között az Északi-sarkvidékről annyi jég tűnt el, mint Németország területének hatszorosa. A jég 1979 óta évtizedenként 12,89 százalékkal csökkent, a legalacsonyabb szintet az elmúlt két évben jegyezték fel.

A sarkköri területeken évről-évre nagyobb mértékű a jégolvadás Forrás: Norsk Polarinstitutt/Gerland, Sebastian

A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha az Északi-sarkvidék tengeri jege tovább olvad, ez hozzájárulhat a regionális felmelegedéshez, a sarkvidéki partok eróziójához és a globális időjárás változásához. A szélsőséges ingadozások következtében az Északi-tengeren tapasztalható hő- és hideghullámok a halászatra is komoly hatással vannak.

"Az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és a túlhalászás példátlan megpróbáltatást jelent az óceán számára" - hangsúlyozta Karina von Schuckmann, az Ocean State Report (Jelentés az óceán állapotáról) vezető szerzője.

Emlékeztetett rá, hogy a Föld felszínének nagy részét óceánok borítják, amelyek nagy hatással vannak az éghajlat szabályozására. Elengedhetetlen a megfigyelésük, hogy jobban megértsük az óceánokat és reagálni tudjunk a változásokra - tette hozzá.

A Copernicus az Európai Unió megfigyelési programja, amelynek célja a szárazföld, az óceánok és a légkör állapotának nyomon követése, illetve az éghajlatváltozás és következményeinek megfigyelése műholdas és a Földön végzett mérések alapján.