Így segíthet a szélenergia leküzdeni a globális felmelegedést

szélenergia, zöld energia, szélerőmű
A szélenergia megújuló energiafajta, amelynek termelése környezetvédelmi és költségelőnyei miatt rohamos ütemben nő a világban, főleg Európában
Vágólapra másolva!
Egy új tanulmány szerint a szélenergia gyors térhódítása segíthet csökkenteni a globális felmelegedést a század végére. Bár a szakemberek szerint ezt más kibocsátáscsökkentési stratégiákkal is ki kell egészíteni, a világ mégis közelebb kerülhet ezzel a párizsi megállapodás megvalósításához.
Vágólapra másolva!

Az energiaszektor továbbra is a globális üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának egyik fő forrása. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslései szerint ráadásul a szénégetésből származó szén-dioxid-kibocsátás a leginkább a felelős a globális átlaghőmérséklet 1 Celsius fokos emelkedésének több mint 0,3 Celsius fokos növekedéséért az iparosodás előtti szinthez képest. Szakemberek úgy vélik:

ha kezelni szeretnék az éghajlatváltozást, akkor a szén kiváltása megújuló energiaforrásokkal egy nagyszerű kezdetet jelenthet.

A Climate tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a megújuló energiaforrások, különösen a nap- és szélerőművek száma jelentősen növekedett az elmúlt években. De ez még nem elég. A fosszilis tüzelőanyagok ugyanis továbbra is az energiaszükséglet fő meghatározó elemei világszerte minden területen.

Ezért továbbra is az energiaszektor szén-dioxid mentesítése a fő cél a párizsi megállapodás teljesítése érdekében.

Ezt szem előtt tartva a Cornell Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy vajon mit jelentene a hőmérsékletemelkedés szempontjából a szélenergia hasznosításának további növekedése. Mindez egy jól bevált és kiforrott technológia, amely fokozatosan vált a villamosenergiatermelés egyik legolcsóbb energiaforrásává.

A szélenergia megújuló energiafajta, amelynek termelése környezetvédelmi és költségelőnyei miatt rohamos ütemben nő a világban, főleg Európában Forrás: pexels.com

– mondta Rebecca Barthelmie, a tanulmány vezető szerzője a ZME Science online tudományos portálnak. – Az éghajlatváltozás legrosszabb forgatókönyvének elkerülése érdekében a kutatásunk megerősítette, hogy a szélenergia technológia bevezetésének felgyorsítása logikus és költséghatékony része a szükséges stratégiának.

Szélturbinákat jelenleg több mint kilencven országban telepítenek. A kutatók becslései szerint 2020-ig 742 GW szélenergiakapacitást létesítettek, ebből 35 GW-ot a tengeren.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) közelmúltbeli jelentése szerint a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez minden ágazatban „jelentős csökkentésekre" van szükség.

Itt lép be a képbe a szélenergia, amely gyors terjeszkedésének és költséghatékonyságának köszönhetően képes csökkenteni az üvegházhatású-gáz-kibocsátást.

– mutatott rá Barthelmie. – Mindez technikailag és gazdaságilag is megvalósítható.

A szélerőművek legdrámaibb telepítési forgatókönyvei 2030-ra körülbelül öt gigatonnával, 2050-re pedig több mint 10 gigatonnával csökkentenék a kibocsátást.