Megerősítve: a Jezero-kráter egykoron tó volt a Marson

Mars
A Jezero-kráter deltája, amelyet kijelöltek a Mars-szonda leszállóhelyének
Vágólapra másolva!
Az amerikai űrkutatási hivatal Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése megerősítette, hogy a Jezero-kráter - amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés - egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

A felvételeken arra is bizonyítékot találtak a kutatók, hogy a tómedernek villámárvizeket kellett kiállnia, amelyek olyan erőteljesek voltak, hogy több tíz kilométerre fekvő szikladarabokat sodort és rakott le a tómederbe, ahol ma is megtalálhatók.

A Science című tudományos folyóiratban közzétett elemzés a kráter nyugati oldalán elterülő felszíni kőzetekről készült felvételeken alapul.

Korábbi műholdfelvételekből már kiderült, hogy ezek a legyezőszerűen kiemelkedő lerakódások a Földön lévő folyók deltájára hasonlítanak.

A Perseverance új felvételei, amelyeket a kráterben készített, megerősítették, hogy valóban egy folyódeltáról van szó. Az üledékrétegek elemzése alapján úgy tűnik, hogy a folyódelta táplált egy tavat, amely egész létezése alatt nyugodt volt, mígnem a klímában bekövetkezett drámai változás epizódszerű áradásokat idézett elő a tó életének vége felé.

A Jezero-kráter deltája, amelyet kijelöltek a Mars-szonda leszállóhelyének Forrás: Origo

– mondta Benjamin Weiss professzor, az Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) földtudományi karának bolygótudományi professzora, a felvételeket elemző NASA-csoport tagja. – Sehol egy csepp víz, és mégis, bizonyítékot találtunk arra, hogy múltja nagyon más volt. Valami nagyon mélyreható ment végbe a bolygó történetében.

A kutatók remélik, hogy a kráter feltárásának folytatásakor a Perseverance további támpontokat ad számukra a bolygó klímájának fejlődéséről, és

remélik azt is, hogy az üledékekben fellelhetik az ősi vízi élet nyomait.

A Perseverance olyan helyeket fog keresni, ahol üledékmintákat gyűjthet és tárolhat be, amelyeket majd a Földre hoznak.

– mondta Tanja Bosak, az MIT adjunktusa.

A Perseverance marsjáró február 18-án landolt a Jezero-kráterben, alig több mint 1,8 kilométerre a nyugati részén talált legyezőszerű felszíni lerakódásoktól.

A Mars-2020 rover Forrás: https://mars.nasa.gov/mars2020/

Három hónapig nem mozdult landolási helyéről, mert a NASA mérnökei távolról ellenőrizték műszereit.

Ezalatt is készítettek Mastcam-Z és RMI (SuperCam Remote Micro-Imager) kamerái felvételeket környezetéről, köztük a Kodiak nevű szikláról.

– tette hozzá Weiss. – Ez megoldatlan kérdés maradt volna, ha nem itt landolunk és nem erősítjük meg, hogy valóban tó volt.

A Mars-misszió célja az ősi élet jeleinek, például megkövesedett mikrobák nyomainak kutatása a kőzetben, a vörös bolygó földrajzának alaposabb megismerése céljából.

(MTI)