Két fejjel és hat lábbal született egy teknős

Vágólapra másolva!
Egy plusz fejjel és két plusz lábbal született egy gyémántteknős egy vadasparkban Massachusettsben - írja a Daily Star.
Vágólapra másolva!

A gondozók meglepetésére két héttel a születése után is jól van az a gyémántteknős, aki két fejjel és hat lábbal született. A Massachusettsben található Birdsey Cape Wildlife Center szerint egy genetikai rendellenesség miatt született így, a munkatársai szerint a teknős két fejét külön-külön dugja ki, hogy lélegezzen.

Azt nyilatkozták, hogy

a jelenség olyan, mint a sziami ikreknél: egyes testrészeik közösek, mások egymástól függetlenek.

Ugyan a két fejjel született állatok általában fokozottabban ki vannak téve veszélynek, és nem élnek sokáig, a gondozói bizakodóak ezzel a példánnyal kapcsolatban.

A gyémántteknős ugyanis jó étvággyal táplálkozik, folyamatosan gyarapszik és sokat úszik.

"Ugyan nem látunk a fejükbe, de úgy tűnik, hogy együtt tudnak működni" - nyilatkozta az egyik gondozó.

A központ továbbra is meg fogja figyelni a fiatal teknőst, hogy biztosak legyenek benne, hogy rendesen tudja koordinálni a lábait, és megfelelően tud úszni és lélegezni is.