Kilencven csörgőkígyó fészkelt egy kaliforniai nő háza alatt

kígyó, természet
Vágólapra másolva!
Épp a hibernációra készültek a kígyók egy kaliforniai ház alatt, amikor egy nő megtalálta őket. A kígyóbefogó azt mondta, sosem látott még ennyi állatot egy helyen. Több mint egy óráig tartott, mire mindet begyűjtötte.
Vágólapra másolva!

Al Wolf 32 éve kígyóbefogó, de még ő sem látott soha annyi kígyót egy helyen készülni a téli álomra, mint amit az őt kétségbeesve hívó kaliforniai nő házának alapja rejtett.

Az ABC-nek azt mondta, általában tanyákhoz, istállókhoz, mezőgazdasági területekre riasztják, a kígyók ugyanis jellemzően kerülik az embert. Ha mégis lakóépülethez kell kimennie, maximum 1-2 hüllővel szokott találkozni.

Hihetetlennek nevezte, hogy 90 kígyó készült egyszerre az ilyenkor szokásos hibernációra.

Hozzátette, a kígyók ideális búvóhelyre találtak a kaliforniai nő háza alatt, ugyanis az alap alól nem voltak eltakarítva a nagyobb sziklák, melyek tökéletes védelmet jelentenek a hüllőknek.

Címlapi képünk illusztráció.