Soha nem látott 1956-os fényképeket tett közzé a jezsuita levéltár

1956-os forradalom
Három képsorozat maradt fenn a gyűjteményben, melyek három különféle aspektusból láttatják a forradalmat és következményeit
Vágólapra másolva!
A gyűjteményében őrzött, eddig kiadatlan 1956-os fényképeket tett közzé a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulójának tiszteletére.
Vágólapra másolva!

Mint a szerzetesrend pénteki közleményében olvasható, a gyűjteményben három képsorozat maradt fenn, melyek három különféle aspektusból láttatják a forradalmat és következményeit.

Az első sorozat 1956 október-novemberében készült budapesti felvételeket tartalmaz, megrázó képeket a romos házakról, utcákról és egyes eseményekről.

A második sorozat egy (feltehetőleg) ausztriai menekülttáborban készült az 56-os magyar menekültek körében, a képeket Hollandiában hívták elő.

A harmadik sorozat olyan magyar fiatalokat ábrázol, akik 1957-ben Belgiumba indultak Belgrádból vonattal, hogy ott a leuveni egyetemen megkezdjék tanulmányaikat. Egyetemi éveik alatt lakóhelyüket az ott működő, jezsuita vezetésű Collegium Hungaricum biztosította.

Három képsorozat maradt fenn a gyűjteményben, melyek három különféle aspektusból láttatják a forradalmat és következményeit Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára

Az első sorozat egy magánszemélytől, a másik kettő pedig a leuveni Collegium Hungaricum levéltárából került a jezsuita levéltárba.

A felvételek a Jezsuiták Magyarországon a kezdetektől napjainkig címmel idén szeptemberben napvilágot látott kötet munkálatai során kerültek elő a fotóanyag eddig rendezetlen részéből 2020-ban.
A képek pdf-formátumba összefűzve tekinthetők meg a levéltár ingyenes és regisztrációt nem igénylő E-könyvtárában.

Az ehhez kapcsolódó E-archívumban regisztráció után olvashatók a magyarországi jezsuita rendtartomány külföldre menekült tagjait összefogó úgynevezett Sectio II. 1948-57 közötti iratai is. Ez utóbbiak digitalizálása és közzététele még a forradalom 60. évfordulójára történt meg - idézték fel a közleményben.

(MTI)