Több száz állatot küldtek a történelem során az űrbe

Laika
1957. november 3-án Lajka Föld körüli útra indult
Vágólapra másolva!
Két szovjet kirgiz teknős már megkerülte a Holdat, amire Neil Armstrong 1969-ben a bolygóra tette a lábát. Valójában állatok tucatjai, köztük rovarok és emlősök utaztak az űrbe, még mielőtt mi, emberek megtettük volna ugyanezt. A kutatók most összeállítottak egy úgynevezett vizuális idővonalat azokról az állatokról, amelyeket valaha az űrbe küldtek.
Vágólapra másolva!

A kezdetektől a mai napig

Az 1940-es években a tudósok elkezdték feltárni a légkörünk határait. A National Geographic online portál tanulmánya szerint egyszerűen meg akarták érteni, hogy képesek-e az emberek túlélni egy súlytalan környezetet és magát az űrutazást, hogy eljussanak például a Holdra; arra is kíváncsiak voltak, hogy ha sikerült, akkor vajon képesek lesznek-e az űrhajót működtetni.

A kezdeti állatkísérletek az utazáshoz való alkalmazkodásra és logisztikára összpontosítottak.

Az állatokat, például a majmokat és az egereket, gyakran egyedül vagy kis csoportokban küldték az űrbe, miközben a kutatók különböző berendezésekkel kísérleteztek, hogy felmérjék a sugárzás és más élettani jelenségek hatásait. Idővel egyre több és egyre több fajta állatot küldtek az űrbe. A kisebbeket bár könnyebb volt kezelni, természetesen rövidebb életciklusúak voltak.

Az állatokkal kapcsolatos küldetések száma országonként Forrás: National Geographic

Ma már etikai irányelvek határozzák meg, hogy egy állat mikor és hogyan „használható" kutatásra, a Földön vagy azon kívül.

A genetikai szekvenálás és az állatok biológiájának megértése már azt is megmutatta, hogy mely lények a legalkalmasabbak egy-egy „küldetésre". Míg a kutatásokban már nem vesznek részt „kutyás űrhajósok", a patkányok, a gyümölcslegyek, medveállatkák és még a medúzák is tovább bővítik a biológiával kapcsolatos ismereteinket az űrben és a Földön egyaránt.

A szakemberek úgy vélik: a tanulmányok egy napon talán annak a kulcsát is rejthetik, hogy az emberek eljuthassanak a naprendszerünk külső részeire, és hogy a tudomány jobban tudja kezelni a földhöz kötött betegségeket, mint például a csontritkulást.

A korai repülések kezdetei és eredményei (1947-1960)

Az emberek már a 18. században elkezdtek gondolkodni a nagy magasságban való repülés hatásain, miközben a hőlégballonos úttörők egy birkát, egy kacsát és egy kakast küldtek az égbe a találmányuk franciaországi bemutatója során. A második világháborút követően a ballisztikus rakéták és az atomtechnika fejlődése nyitott utat az ilyen utazások lehetőségeinek további vizsgálatához.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió tudósai által vezetett korai próbálkozások az űrutazás feltételeinek és lehetséges korlátjainak tanulmányozására összpontosítottak.

Az emberiséget régóta érdekelte az űrutazás Forrás: Vimeo/Erik Wernquist

Olyan kérdésekre keresték a választ, mint például képes lehet-e az ember túlélni azt az erőt és sebességet, amely ahhoz szükséges, hogy elhagyjuk a gravitációt? Vagy, hogy biztonságban visszatérhetünk-e vagy sem? A kutatók ekkor, a válaszokat keresve fordultak az állatok felé.
Az elsők állatok nagyjából 100 kilométerre hagyták el a Földet: a gyümölcslegyeket az Egyesült Államok lőtte fel egy német rakéta fedélzetén még 1947-ben.

A kutatók célja a kozmikus sugarak hatásának mérése volt.

Amikor a legyek közel 50 perces repülés után sikeresen visszatértek a Földre, a szakemberek továbbléptek a főemlősökhöz. Úgy vélték, hogy az emberrel való fizikai hasonlóságuk miatt jobban modellezhetik az űrutazás emberekre gyakorolt hatásait. Így 1949-ben Albert II, az Egyesült Államokból származó rézuszmajom lett az első főemlős, aki sikeresen az űrbe jutott.

Albert II, a rézuszmajom űrutazása nem végződött jól Forrás: Twitter

A Földre való visszatérést azonban nem élte túl, és a rakéta ejtőernyőjének meghibásodása miatt elpusztult.

Ennek ellenére a fedélzeti megfigyelőrendszerrel rögzített légzési és kardiológiai adatai azt mutatták, hogy az emlős valóban képes volt a túlélésre az űrben. Ezután az Egyesült Államok megkezdte az egerekkel való kísérleteket.

Az űrverseny kezdete meghatározónak bizonyult (1947-1960)

A Szovjetunió tudósai szorosan figyelemmel kísérték az Egyesült Államok eredményeit, miközben saját űrprogramjukat építgették. A majmok és rágcsálók helyett azonban kutyákkal kezdtek el dolgozni. Bár tudták, hogy az ebek nem hagyományos kísérleti alanyok, a szovjet szakemberek úgy gondolták, hogy jól ismerik az ember négylábú barátját a híres 19. századi fiziológus, Ivan Pavlov munkája révén. Arra jutottak, hogy valószínűleg hasonló érzelmi állapotokat tudnak produkálni, mint az emberek. A kutyák küldései pedig lehetővé tehették, hogy összehasonlítsák a reakciókat.

Végül 1957-ben Lajka, egy moszkvai kóbor kutya volt az első élőlény bolygónkról, amely Föld körüli pályára állt.

1957. november 3-án Lajka Föld körüli útra indult Forrás: Heritage Images/Getty Images

Ám az állat több órával a repülés után belehalt a túlmelegedésbe és a stresszbe. Két évvel később Able és Baker, amerikai majmok lettek az első főemlősök, akik 16 perces szuborbitális repülés után épségben visszatértek a Földre.

Más állatokhoz hasonlóan, nekik is elektródákat ültettek be a bőrük alá, hogy így ellenőrizzék a szívműködésüket és a testhőmérsékletüket.

A két űrkutya, Veterok és Ugoljok Forrás: Wikimedia Commons

1960-ban, alig több mint egy évvel Able és Baker híres utazása után, két szovjet kutya, Belka és Strelka, egy nyúl, két patkány és egy csoport egér voltak az első olyan lények, amelyek élve visszatértek, miután Föld körüli pályára álltak.

Váltás az emberi űrutazásra (1961-1974)

Ahogy a hidegháborús feszültség fokozódott az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, úgy nőtt az űrutazás terén folytatott dominanciáért folyó harc is. Az Egyesült Államok 1961 januárjában az űrbe küldte az első csimpánzt, „Ham"-t, amelyet a Holloman Aerospace Medical Centerről neveztek el.

Az állatnak az volt a küldetése, hogy olyan feladatokat hajtson végre az űrben, amelyeket a Földön tanítottak neki, mint például a gombok megnyomása és a karok kezelése.

Ham bebizonyította, hogy egy állat képes lehet megőrizni a tudatát és fenntartani a mentális funkcióit az űrben. Két hónappal később a Szovjetunió válaszul felküldte az első tengerimalacokat és békákat.

Gagarin ( a kép jobb szélén) Hruscsov szovjet pártfőtitkár (középen) és tartalék társa, Tyitov társaságában, sikeres űrrepülése után Forrás: Wikimedia Commons

Ezeket az eredmények gyorsan feledésbe merültek 1961. április 12-én, amikor Jurij Gagarin űrhajós az első emberként elérte a világűrt, akit alig három héttel később Alan Shepherd amerikai űrhajós követett.

És ahogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió az emberek Holdra küldésére helyezte a hangsúlyt, az űrbe küldött állatok száma látványosan csökkent.

Félicette, egy francia macska 1963-ban a fajának első képviselőjeként jutott sikeresen az űrbe, aki azóta is az egyetlen ismert cica, aki valaha is járt itt.

A mélyűrben két szovjet kirgiz teknősbéka járt az első állatokként 1968-ban, amikor a Hold körül utaztak. A kutatók táplálék nélkül küldték fel őket, hogy tanulmányozni tudják, hogyan befolyásolja az étvágyat az űrutazás. A teknősök túléltek, ám a becslések szerint 10 százalékot veszítettek testtömegükből.

Neil Armstrong a holdkomp fedélzetén Forrás: NASA / AFP

1969. július 20-án az Egyesült Államok nyerte a "következő versenyt", amikor Neil Armstrong és Buzz Aldrin megtették történelmi első lépéseiket a Holdon.

A tudósok ekkor figyelmüket az alapvető túlélés kérdéseiről kezdték átirányítani a bonyolultabb biológiai kutatások felé, hogy megértsék, hogyan reagálnak a testek és hogyan alkalmazkodnak az űrhöz. A mozgási betegségek tanulmányozására az Egyesült Államok 1970-ben elindított két ökörbékát.

Majd annak megállapítására, hogy a pókok képesek-e gravitáció nélkül hálót szőni, két európai kerti pókot, Arabellát és Anitát a Skylab űrállomásra küldték. (Pár napba telt, amíg alkalmazkodtak, de végül rájöttek.) A sugárzás, az izomtömeg és a csontsűrűség csökkenése szintén vizsgálati területté váltak, miközben a szakemberek megpróbálták megérteni a mikrogravitáció hosszú távú hatásait.

A nemzetközi együttműködés korszaka (1975-1995)

A szűkebb értelemben vett űrverseny 1975-ben ér véget, amikor elindult a Szojuz–Apollo vagy más írásmód szerint Apollo–Szojuz, egy amerikai–szovjet közös űrrepülési program: Föld körüli pályán összekapcsolódott az amerikai Apollo–18 és a szovjet Szojuz–19 űrhajó.

A Szovjetunió 1973-ban indult Bion programja azonban folytatta az állatokat, növényeket és sejteket szállító, személyzet nélküli biológiai kutatóműholdak felbocsátását.

Ezek a küldetések megnyitották a kaput a nemzetközi együttműködések előtt, mivel a szovjetek egyre több európai kutatóintézet számára tették lehetővé, hogy saját tanulmányaikat is bevonják ezekbe. A folyamatban lévő hidegháború ellenére, 1975-ben a NASA részt vet az első közös Bion-misszióban: patkányok vizsgálatában, amelyeket beültetett jeladókkal szereltek fel, hogy azok adatokat küldjenek vissza a Földre.

Alekszej Koszigin és Nixon elnök aláírják a megállapodást, amely letette az Apollo-Szojuz űrutazás alapjait Forrás: Wikimedia Commons

A cél a mikrogravitáció öregedésre, növekedésre és biológiai fejlődésre gyakorolt hatásának vizsgálata volt.

Ugyanebben az évben egy szovjet Szojuz-20 teknősei rekordot döntöttek, miután több mint 90 napot töltöttek a Föld légkörén kívül. Egy 1979-es kísérlet a patkányok párzási viselkedését és az embriófejlődést vizsgálta az űrben, majd 1983-ban ismét majmokat küldtek fel, hogy tanulmányozzák a szív- és érrendszeri és a cirkadián ritmust.

Más Bion-kísérletek során zebrahalak, sivatagi gyászbogarak és az első gőték tettek látogatást az űrben.

A Bion kutatásának eredményei tovább bővítették az emberiség űrről alkotott ismereteket, miközben az 1970-es és 1980-as években az Egyesült Államok és a Szovjetunió is űrállomásokat létesített a hosszabb emberi űrutazás céljából. Ebben az időszakban Japán is szerepet vállat az űrkutatásban: 1992-ben elindult az Egyesült Államokkal közös, Spacelab J nevű küldetés, amely gyümölcslegyeket, békákat és pontyokat szállított.

Etika és állatvédelem

A majmokkal való kísérletek visszhangja 1996-ban azonban kiéleződött, miután kéthetes küldetés után visszatért a Földre a közös amerikai-orosz Bion 11 küldetés űrhajója, amely két rézuszmajmot, Lapikot és Multikot szállította. Egy nappal ezután utóbbi a műtőasztalon halt meg a biopszia után, valószínűleg az érzéstelenítő mellékhatása miatt.

A közvélemény felháborodott, és a NASA ennek hatására lemondta a közelgő főemlősökkel tervezett űrkísérleteket.

A csillagközi űrutazás ma még megoldhatatlan problémának tűnik Forrás: Flickr/ Bago Games

Multik halála arra késztette a NASA-t, hogy kidolgozzon egy sor bioetikai irányelvet, amelyek egyrészt hangsúlyozzák, hogy egyensúlyt kell teremteni a tudományos fejlődés és az élet tisztelete között, másrészt minimalizálja az állatok szorongását, fájdalmát és szenvedését.

A Nemzetközi Tudományos Tanács Űrkutatási Bizottsága 2007-ben újabb etikai szabványokat dolgozott ki, amelyek a tagországok állatkutatási programjait irányítják.

Ma már alapos és megfontolt döntéshozatali folyamatot jelent, hogy melyik fajt, hány állatot és mennyi ideig tanulmányozhatnak a kutatók.

A történelem során az űrbe küldött állatokról készült vizuális térképet ide kattintva találja.