A világ egyik legnagyobb mozaikpadlóját mutatták be Jerikóban

mozaikpadló
Al-Malik kalifa egykori jerikói palotájában látható a világ egyik legnagyobb mozaikpadlója
Vágólapra másolva!
A Palesztin Hatóság bemutatta a világ egyik legnagyobb mozaikpadlóját Jerikóban.
Vágólapra másolva!

Hatvan hektáron feküdt az egykori palotakomplexum

A Hisám-palotában lévő több mint ezeréves mozaikpadló öt éven át tartó restaurálása mintegy 18 millió dollárba került. A palota, amely az Omajjád-dinasztia egyik kalifájának, Hisám ibn Abdel-Maliknak volt a téli palotája a nyolcadik század első felében, ma a korai iszlám építészet és művészet egyik fontos régészeti lelőhelye.

Al-Malik kalifa egykori jerikói palotájában látható a világ egyik legnagyobb mozaikpadlója Forrás: Phys.org

A 60 hektáron elterülő épületkomplexum három részből áll,

a palotából, egy fürdőből és egy mezőgazdasági uradalomból áll. A palotát a 19. században, a mozaikpadlót az 1930-as években fedezték fel, de nem törődtek vele. A mozaikpadlót japán pénzadományból kezdték felújítani 2016-ban.

Több mint ötmillió mozaikkőből rakták ki

A 930 négyzetméteres mozaikpadlót, amely egy csodálatos szőnyeghez hasonlít, ötmillió színes kődarabból készítették.

A geometriai és virágminták között számos jelenet látható,

köztük egy szarvast megtámadó oroszlán, amely a háborút szimbolizálja vagy két gazella, amely a békét.

Több mint ötmillió kőkockából rakták ki a hatalmas mozaikpadlót Forrás: HQ Architecture

"Ez a mozaik több mint ötmillió, Palesztinából származó kőből készült, amelyek jellegzetes természetes színűek" - mondta Szaleh Tavafsa, a Palesztin Hatóság örökségvédelemért és idegenforgalomért felelős miniszter-helyettese. A hatóság reméli, hogy a páratlan idegenforgalmi látványosság sok turistát fog vonzani a térségbe.

(Forrás: MTI/AFP/AP)