Holdkőzetet is láthatunk a Természettudományi Múzeum új kiállításán

Hold
Utoljára az Apolló-17 asztronautái jártak a Holdon, 1972 decemberében
Vágólapra másolva!
A holdkőzeteket, valamint a holdkutatást bemutató kiállítás nyílt szerdán a Magyar Természettudományi Múzeumban A Hold felfedezése címmel. A tárlat decemer 31-ig látható - közölte az intézmény az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az utolsó Apolló-expedíción gyűjtötték a kiállított közetet

A tárlat az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a NASA és a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével született, a kiállítás célja az Apollo-küldetések, valamint a jelenkori hazai űrkutatási fejlesztések bemutatása a szélesebb közönség számára - olvasható a közleményben.

Utoljára az Apolló-17 asztronautái jártak a Holdon, 1972 decemberében Forrás: NASA

Mint írják, a kiállítás, valamint a kiállítótér középpontjában az Apollo 17 küldetésen gyűjtött 70215,41-es számú holdkőzet áll, amelyet a NASA kölcsönzött a kiállítás időtartamára. Látható Neil Armstrong űrruhájának élethű másolata, kiemelve a ruha egyes részeinek funkcióját.

Az Apollo-11 személyzete, balról jobbra haladva: Neil Armstrong, Michael Collins, és Buzz Aldrin Forrás: Wikimedia Commons/ NASA photo

A NASA kiállítási tárgyai mellett a Magyar Természettudományi Múzeum vitrinében a "Goodwill Moon Rock"-ként ismert objektumok láthatók. Ezek az Apollo-küldetések keretében végrehajtott első, illetve utolsó Holdra szállás során begyűjtött mintákat és Magyarországnak a Holdig eljuttatott zászlóit tartalmazó dísztárgyak, melyeket az Egyesült Államok elnöke ajándékozott Magyarország népének.

Az Apolló-relikviák mellett a „Puli Rover" is látható lesz

A tárlaton láthatók a Puli Space Technologies Kft. által kölcsönzött tárgyak is, például a "Puli Rover", valamint a NASA-díjnyertes holdi "vízszimatoló" szerkezet makettje.

A kiállítás a Hold felfedezését mutatja be Forrás: AFP/EDUARD MUZHEVSKYI

A kiállított tárgyakon kívül két nagy tabló nyújt információkat a Holdról, az Apollo-programról, valamint a Hold-, űr- és bolygókutatás magyar vonatkozásairól. A Magyar Természettudományi Múzeum a kiállításhoz kapcsolódó programsorozattal is készül.

(Forrás: MTI)