Hihetetlen, merre járnak most az első földi rádiójelek a kozmoszban

Adam Grossman méretarányos ábrája arról, hogy a Tejútrendszeren belül mekkora utat tettek meg a legkorábban kibocsátott földi rádióhullámok

Az idegenek nyomait kereső kutatók a földönkívüliekkel való passzív kapcsolatfelvétel egyik lehetséges eszközeként tekintenek azokra az elektromágneses hullámokra, bennük a földi rádióadások jeleire is, amiket az elmúlt évszázadban bocsátott ki az emberi civilizáció. Ha csak a tágabb kozmikus hazánk, a Tejútrendszer határait vizsgáljuk, úgy viszont  kiábrándító az eredmény: a fénysebességgel terjedő rádióhullámok közül a „legelső fecskék" által befutott távolság is egy alig érzékelhető apró kör csupán a galaxisunk térképén.

„Ahogy nő az ismert exobolygók száma, úgy nőhetnek a reményeink, hogy rábukkanunk az intelligens földön kívüli életre"
(Leonard David, a Space.com szakírója)

Száz éve ontjuk a mesterséges jeleket a kozmoszba

Frank Drake amerikai asztrofizikus, az 1960-ban publikált és róla elnevezett híres Drake-formula megalkotója volt az első, aki matematikai módszerrel próbálta meghatározni a magasan fejlett földönkívüli technikai civilizációk számának valószínűségét.

Frank Drake amerikai csillagász egy 2017-ben készített fotón. Drake volt az első, aki rádióteleszkóppal kutatott idegen civilizációk nyomai után Forrás: Wkimedia Commons / Amalex

(Drake, és a világhírű ismeretterjesztő csillagász, Carl Sagan nevéhez fűződik a legelső idegeneknek küldött földi üzenet , az úgynevezett Pioneer-tábla megszövegezése is, amit a Naprendszert elhagyó első űrszonda, a Pioneer-10 vitt magával a fedélzetén.) Frank Drake kezdeményezésére épült meg 1963-ban a SETI, vagyis a a feltételezett földönkívüli civilizációk jeleit kereső program Big Ear ( Nagy Fül) nevet viselő rádióteleszkópja, amivel Dr. Jerry R. Ehman 1977. augusztus 15-én fogta az elhíresült és nagy port felvert „Hűha!" jelet is.

Az elhíresült "Hűha!" jel eredeti képe, amely eleinte egy távoli idegen civilizáció üzenetének tűnt Forrás: Big Ear Radio Observatory and North American AstroPhysical Observatory (NAAPO)

A rádiózás általánossá válásával a második világháború utáni években a rádióhullámok váltak az idegenekkel való kapcsolatfelvétel elsődleges médiumaivá.

A SETI program gerincét mind a mai napig a kozmoszból érkező rádiójelek analízise alkotja.

Rádióhullámok azonban nem csak a világűr mélységeiből érkezhetnek, hiszen a 20. század eleje óta már maga az emberiség is mesterséges eredetű rádiójel kibocsátónak számít.

Az Arecibo Obszervatórium rádióteleszkóp antennája, amellyel elsőként küldtek célzott adást a világűrbe Forrás: Wkimedia Commons / Alessandro Cai/ Oliver Zena

Elsőként Guglielmo Marconi, Nobel-díjas olasz fizikus és feltaláló mutatta be 1901-ben a rádióhullámok vezeték nélkül való sugárzási és vételi lehetőségét. Tudománytörténeti érdekesség, hogy a világhírű feltaláló Nikola Tesla, - akinek Marconi volt az asszisztense-, plagizálás miatt beperelte munkatársát, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pedig hivatalosan is Teslát nyilvánította a rádió feltalálójának.

Marconi, aki elsőként mutatta be a vezeték nélküli rádióadás lehetőségét Forrás: Wkimedia Commons / Smithsonian Institute

A rádiózás az 1920-as évektől indult el világhódító diadalútjára. Az 1930-as évek végére a fejlett országokban a háztartások túlnyomó többsége már rendelkezett rádiókészülékkel, a rádiózás pedig a tengerhajózásban, a hadseregekben és a repülésben is általánossá vált, még a második világháború kitörése előtt. 1945 után pedig megszületett az asztrofizika új tudományága, a rádiócsillagászat is.

A felfoghatatlan galaktikus távolságok, és az űr mélyébe tartó rádiójelek

A feltételezett földönkívüli technikai civilizációkkal való kapcsolatfelvétel azonban nemcsak aktív módon, vagyis egy-egy ígéretesnek tűnő terület felé küldött célzott rádióadásokkal történhet, hiszen - elviekben – ezek a távoli civilizációk szintén foghatják a Földről ím már egy évszázada sugárzott nagy tömegű rádiójeleket.

A Maffei 2 galaxis. A matematikai logika alapján nyüzsöghetnek a magasan fejlett technikai civilizációk az univerzumban Forrás: NASA/JPL-CalTech

De vajon hol tarthatnak most a legelső, száz éve útnak indult rádiójelek a kozmoszban? Albert Einstein 1905-ben publikált speciális relativitáselmélete óta tudjuk, hogy egyetlen kölcsönhatás sem terjedhet gyorsabban a téridőben mint a fény sebessége.

A vákuumbeli fénysebesség az egyik legalapvetőbb fizikai állandó.

Az elektromágneses hullámok terjedési sebessége egész pontosan 299 792 458 méter/sec, vagyis kereken 300 ezer kilométer/másodperc, minden vonatkoztatási rendszerben.

Albert Einstein alkotta meg a speciális és az általános relativitáselméletet, illetve a téridő fogalmát Forrás:Popper Foto/Getty Images

Mivel a rádiójelek is elektromágneses hullámok, könnyű kiszámítani, hogy mekkora utat futhattak be eddig az egy évszázada útnak indult első jelek. Emberi dimenzióban ez szinte felfoghatatlanul nagy távolságnak számít, de kozmikus léptékkel mérve, már merőben más a helyzet. A csillagászati távolságok kifejezéséhez használatos a fényév, ami azt a távolságot jelöli, amit a fénysugár egy esztendő alatt megtesz.

A hozzánk legközelebbi, 2,5 millió fényév távolságra fekvő csillagváros, az Andromeda-galaxis, valamint a Tejút a mi galaxisunk síkjának montázsfotója. Az Andromeda nagy sebességgel közeledik a tejútrendszer irányába, és a távoli jövőben ütközni fog egymással a két galaxis Forrás: Pics About Space

A számítás alapjául 1 standard julián év szolgál, ennek megfelelően pedig a fényév 9,460730472600·10¹² kilométer, vagyis kereken 9, 4607 billió kilométer( egy billió egyenlő ezer milliárddal). A csaknem kilenc és félezer milliárd kilométeres távolság nehezen felfogható az emberi agy számára,

pedig egy fényév csillagászati értelemben egyáltalán nem számít nagy távolságnak:

hozzávetőleg ennyire van a Naprendszer legkülső határvidéke, a hozzánk legközelebbi csillag, a Proxima Centauri pedig 4,2 fényév távolságra fekszik tőlünk.

A hozzánk legközelebb fekvő, a 4,2 fényév távolságban lévő Alfa Kentauri-rendszer fotója Forrás: Wkimedia Commons / NASA

Tágabb galaktikus otthonunk, amelynek a Naprendszer és így a Föld is tagja, a 100-400 milliárd csillagból álló Tejútrendszer átmérője csaknem százezer, egész pontosan 97 800 fényév.

Korántsem biztos, hogy valahol a jóságos E.T. vár reánk

Ehhez képest az a nagyjából száz fényév, ameddig az első földi rádiójelek eljutottak a galaktikus térben, szinte észrevehetetlenül apró távolságnak tűnnek, ha ezt a Tejútrendszer térképén arányosan ábrázoljuk.

Galaxisunk, a Tejútrendszer síkja a Földről nézve, aminek közel 100 ezer fényév az átmérője Forrás: NASA-JPL-Caltech

Adam Grossman a közelmúltban el is készítette ezt a méretarányos grafikát. A képen látható négyzet a Tejútrendszer egyik spirálkarjának azt a térrészét jelöli , amelyben a Naprendszer is megtalálható. A kép jobb alsó sarkában kinagyított négyzetben látszó apró kék színű pont pedig azt a sugarat jelöli, amelynek külső vonaláig az első rádióhullámok eddig eljuthattak.

Adam Grossman méretarányos ábrája arról, hogy a Tejútrendszeren belül mekkora utat tettek meg a legkorábban kibocsátott földi rádióhullámok Forrás: The Planetary Society/Adam Grossman

Ha ebbe a dimenzióba helyezve vizsgáljuk a galaxisunkon belül elméletileg feltételezett tízezer és a földihez hasonló, vagy annál magasabban fejlett technikai civilizációval való kapcsolatfelvétel lehetőségét,

igencsak kijózanítónak tűnnek az esélyek.

Azzal kapcsolatban hogy ezen bánkódnunk kell-e, vagy éppen ellenkezőleg, örülnünk, erősen megoszlanak a vélemények.

Stephen Hawking szerint súlyos fenyegetést jelenthetnek az emberiségre a nálunk fejlettebb földönkívüli civilizációk Forrás: Heavy.com

A 20. század egyik legjelentősebb elméleti fizikusa, Stephen Hawking szörnyű fenyegetésnek vélte azt a lehetőséget az emberiség számára, ha egy tőlünk magasabban fejlett civilizáció ránk találna, de ugyanerre a következtetésre jutott a földönkívüli fejlett élet lehetőségét kutató SETI program egyik vezető tudósa, Andrew Siemion is.

Forrás: Science Photo Library

Szerintük az idegenek egyáltalán nem az E.T.-hez hasonló jóságos lények, hanem végső soron az emberiség pusztulását is okozható hódító kozmikus civilizációk. Hogy igazuk van-e ebben, vagy pedig nem, a jövő fontos és izgalmas kérdése.