Otthonától 3000 kilométerre bukkant fel egy ritka pingvin

Vágólapra másolva!
Antarktiszi élőhelyétől 3000 kilométerre, Új-Zélandon találtak meg egy ritka Adélie-pingvint. A környékbeliek Pingunak nevezték el az elveszettnek tűnő állatot. Harry Singh helyi lakos, aki a madarat észrevette, először plüssjátéknak vélte.
Vágólapra másolva!

Singh és felesége munka utáni sétájukon voltak a Christchurch közelében lévő Birdings Flat tengerpartján, amikor megpillantották a pingvint. "Hirtelen megmozdította a fejét, ekkor jöttünk rá, hogy nem játékot, hanem élő állatot látunk" - mesélte a BBC-nek.

- tette hozzá. Singh pingvinmentőket hívott, mert aggasztotta, hogy a madár nem indult el a víz felé, így könnyen a parti ragadozók prédájává válhatott volna.

A madár végül Thomas Stracke-hez jutott, aki tíz éve foglalkozik pingvinrehabilitációval. A szakértő megdöbbent, amikor megállapította, hogy a pingvin a kizárólag az Antartkiszi-félszigeten élő Adélie faj képviselője.

Forrás: AFP/Ulises Ruiz

A vérvizsgálat után kiderült, hogy Pingu alultáplált és vízhiányos, ezért infúzióval táplálni kezdték. Később egy kutyáktól védett partszakaszon engedték szabadon. Eddig kétszer, 1993-ban és 1962-ben találtak Adélie-pingvint Új-Zélandon. Szakértők szerint aggodalomra adna okot, ha gyakrabban fordulnának elő.

- mondta el Philip Seddon, az Otago Egyetem zoológusa.

(MTI)