Az Archäologischer Anzeige tudományos folyóiratban publikált tanulmány egy befejezetlen vízvezeték-híd monumentális alapjait tárta fel, amelyeket nagy valószínűséggel a római hadsereg épített időszámtásunk szerint 114 és 117 között Artashat-Artaxata városában.
Ebben az időszakban érte el a Római Birodalom a legnagyobb kiterjedését, ahol Traianus császár uralkodott, akit az úgynevezett „jótékonysági" uralmáról ismertek.
Az uralkodó az előd császárok többsége által alkalmazott önkényuralom helyett visszatért az alkotmányos formákhoz, megőrizte a szenátussal való együttműködést, miközben az egész birodalmára kiterjedő középületi programokat felügyelt és szociális jóléti politikát folytatott, amivel maradandó hírnevet szerzett.
Artaxata városát ebben az időszakban egy új örmény tartomány fővárosának tervezték.
A vízvezeték befejezetlen maradt Traianus római császár időszámításunk szerint 117-ben bekövetkezett halála miatt, illetve azért, mert az utóda, Hadrianus lemondott Örményország tartományáról
– mondta Achim Lichtenberger professzor, a Münsteri Egyetem Klasszikus Régészeti és Keresztény Régészeti Intézetének munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak.
A tudósok legfrissebb kutatásuk során a régészet, a geofizika, a geokémia és az archeoinformatika területeinek multidiszciplináris kombinációját alkalmazták a műemlék vizsgálatához. A hellenisztikus metropolisz, Artaxata területét először geomágneses módszerekkel analizálták: ebben a szakaszban a szakértők
felmérték és feltérképezték azokat az esetleges szabálytalanságokat, amelyek feltűnő pontozott vonalat mutattak.
A további fúrások bizonyítékot szolgáltattak a vízvezeték további befejezetlen vagy megsemmisült oszlopaira, amelyeket a szakemberek háromdimenziósan dokumentáltak.
Műholdfelvételek és egy drón infravörös felvételei segítségével vizualizáltuk a vízvezeték pillérei lefutását, és számítógéppel végzett útelemzés segítségével rekonstruáltuk a vízvezeték tervezett lefutását a lehetséges vízforrások és a célállomás között
– mutatott rá Dr. Mkrtich Zardaryan, az Örmény Köztársaság Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti és Néprajzi Intézetének munkatársa, a tanulmány társszerzője.