A víz alatt bukkantak a sótermeléssel foglalkozó maják lakóházaira

Számos lelet utal a maják vízalatti lakóhelyeire

A Louisiana Állami Egyetem régészeiből álló csapat sótermeléssel kapcsolatos, maja lakóházakat tárt fel egy víz alatti lelőhelyen. Ahogy arra egy most publikált tanulmány rámutat, a maják a Yucatán-félsziget part menti régióiból szerezték be a sót, majd az úgynevezett sókonyhákban edényekben sós vizet főztek, hogy kereskedjenek azzal a belső piacokon. Az áruként használt só legkorábbi példája a maja Calakmul városában található falfestményeken látható, amelyek több mint 2500 évesek.

A szakemberek a belize-i Ek Way Nal állambeli Paynes Creek sóbányájában folyó tengerfenék alatti sókonyhák vizsgálatát végezték, ahol agyagedényeket és nádfedeles lakásokat találtak, amelyek az oxigénmentes üledékben maradtak fenn. Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy a telephelyen szezonálisan laktak emberek, de az is felmerült, hogy a munkások naponta ingázhattak oda-vissza.

Mindez egyfajta űrt hagyott a sótermelés és -elosztás megszervezésének tudományos értelmezésében.

Az Ancient Mesoamerica folyóiratban megjelent új tanulmányban a kutatók az Ek Way Nalból korábban exportált anyagokhoz fordultak az LSU Régészeti Laboratóriumában végzett tanulmányozás céljából. A régészek több száz famintát elemeztek, amelyek az oszlop- és nádtetős épületekből kerültek elő, miközben kerámiaszilánkokat is analízis alá vetettek.

Számos lelet utal a maják vízalatti lakóhelyeire Forrás: LSU

A leleteket száz, vízzel töltött műanyag tartályban tároljuk, amelyek nedvesen tartják a famintákat, hogy ne száradjanak ki

– mondta Heather McKillop, az LSU régésze a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Úgy döntöttem, hogy elküldünk egy faoszlop mintát szénizotópos kormeghatározásra az Ek Way Nal minden egyes épületéből, hogy megtudjuk, hogy mindegyik ugyanarra az időre datálható-e, hiszen ezt sugallja a tengerfenéken található műtárgyak és épületek láthatósága.

Az eredmények egy épületépítési folyamatot tártak fel, amely a maja civilizáció csúcspontján kezdődött, és addig folytatódott, amikor a szárazföldi városállamok dinasztikus vezetői elvesztették az irányítást, majd végül elhagyták a városokat időszámításunk szerint 900-ra.

Ahogy arra a tanulmány rámutat, a szakemberek azonosítani tudtak egy három részből álló épületépítési sorozatot:

sókonyhákat, lakóhelyeket és egy szabadtéri területet, ahol a halakat sózták és szárították.

Az új elemzés igazolja McKillop becslését, miszerint egyszerre tíz sókonyha is működött a Paynes Creek Salt Works-ban, miközben azt is megmutatja, hogy mennyire értékes a víz alatti helyszíneken a tengerfenéken található műtárgyak és oszlopok egyedi feltérképezése az épületek használatának értelmezéséhez.